Demjén Ferenc

2024.05.23. 14:48

Bővíteni kell a színpadot, olyan hatalmas durranással készül „Rózsi”

Május 25-én felcsendül majd a Szerelemvonat, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Szabadság vándorai is Oroszlány főterén. A koncert a Bányász Klub Közösségi és Rendezvényház jóvoltából jön létre.

Kemma.hu

Demjén Ferenc „Rózsi” nem akármilyen belépővel készül szombati koncertjére. A Kossuth-díjas énekes motorral érkezik a bányászváros szabadtéri színpadára, emiatt pedig komoly bővítési munkálatok kezdődnek a napokban a főtéren.

Demjén Ferenc „Rózsi” koncert lesz Oroszlányban
Demjén Ferenc „Rózsi” Sopronban is így érkezett a színpadra
Fotó: Máthé Daniella / Forrás: Kisalföld

Többek között Csepregi Éva és Oszvald Marika is koncertezett a közelmúltban a Bányász Klub Közösségi és Rendezvényház jóvoltából. Egyebek mellett erről is beszéltünk Takács Károly kuratóriumi elnökkel. Interjúnk során a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje beszélt arról is, hogyan szeretnék felébreszteni az alvó Oroszlányt. Sommás véleményt mondott a Környei elkerülő kálváriájáról, Oroszlány fejleszthető közbiztonsági helyzetéről, a város 70 éves jubileumi ünnepségére fordított milliós keretről. Szívfájdalma, hogy abbamaradt a Szolgáltatóház projektje is, ugyanis a korábbi tervek szerint odaköltözött volna a polgármesteri hivatal. A projekt „tégláit” regnáló polgármesterként (2010 -2014) lefektette a kormánypárti jelölt, miként a strand felújítási munkálatait is elindította. Vele készült interjúnk később olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában