2024.04.11. 06:25
Önkéntesek tisztították meg a települést
Hagyomány, hogy tavasszal lelkes önkéntesek tisztítják meg a települést. A szemétszedésen idén 25 zsák gyűlt össze.
Ismét önkéntes munkával tisztult meg Dunaszentmiklós bel- és külterülete. A település közösségi oldalán számoltak be arról, hogy minden évben tavasszal a falu egy lelkes csoportja fog össze annak érdekében, hogy az eldobált szeméttől megtisztítsa a környezetet. Az idei szemétszedés is sikeres volt.

Fotó: Dunaszentmiklós Község Önkormányzata / Forrás: Facebook
– Az elsődleges nyomvonal idén is a Dunaszentmiklós táblától egészen a szomódi lőtérbejáróig tartott, amellyel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy évről évre egyre kevesebb szemetet dobnak az út szélére. Egy-egy olyan pont van, ahol jelentős mennyiségű eldobott italos üveg, vagy éppen háztartási hulladék van. A két település között nyolc zsák telt meg. A másik útvonal a Hilltop felé vezető útszakasz volt, ahol szintén csökkenő tendenciát mutatott az eldobált hulladék mennyisége – írták posztjukban. A külterületek mellett a falu több pontja is megtisztult.
Sikeres volt a szemétszedés
A délelőtt végére 25 zsák telt meg a környezetben eldobott szeméttel, amit több mint húsz önkéntes segítségével szedtek össze.
– Nagy öröm számunkra, hogy a településünk jövő generációjának is fontos a környezet tisztasága és védelme. Az akció után zsíroskenyér és ital várta a résztvevőket – tették hozzá.