Beruházás

2024.04.12. 14:51

Megújult a Richter személy- és gépjárműforgalmi bejárata Dorogon

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregysége: elkészült és a tesztüzem után a közelmúltban meg is nyílt a megújult személy- és gépjárműforgalmi bejárat. Az úgynevezett III-as porta épületébe költözött a gyár rendészeti központja is.

Walczer Patrik

A minap sajtó képviselőit Garai Zoltán, a Richter dorogi gyáregységének főmérnöke és Ribai Attila, a rendészeti osztály vezetője fogadta a megújult bejáratnál, ahol megtudtuk, hogy a hármas portára teljesen átirányították a személy- és teherforgalmat. A több százmillió forintos, a cég által teljes egészében saját forrásból finanszírozott beruházás egyik legfőbb mozgatórugója az volt, hogy a jövően a személy- és tehergépkocsikat szakszerűen, kontrollált keretek között és zökkenőmentesen léptessék be a vállalat területére. Fontos szempont volt az is, hogy a városi infrastruktúrához jobban illeszkedő bejárat jöhessen létre, az átépítésnek köszönhetően a Komárom irányából érkező teherautóknak már nem kell behajtaniuk a lakott területre.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregysége: elkészült és a tesztüzem után a közelmúltban meg is nyílt a megújult személy- és gépjárműforgalmi bejárat. Az úgynevezett III-as porta épületébe költözött a gyár rendészeti központja is.
Megújult a Richter Gedeon Nyrt dorogi gyáregységének személy- és gépjárműforgalmi bejárata.
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

A Richter számára fontos a fenntarthatóság

A beruházás keretében a 10-es főúttól a III-as portához vezető út környezetét is rendezték. 50 férőhelyes parkoló létesült, motor- illetve kerékpártárolót is kialakítottak, facsemetéket ültettek és dísznövényeket is telepítettek. A mérleggel ellátott, korszerű beléptetési rendszer segítségével minden be- és kilépő járművet ellenőrizni tudnak. A portaépületben oktatóhelyiséget is kialakítottak. A Richter Gedeon Nyrt. számára fontos a fenntarthatóság is, ennek érdekében a bejárat tetőszerkezetére napelemes rendszert telepítettek, a fűtést-hűtést korszerű hőszivattyús rendszerrel oldották meg. Az egy évig tartó fejlesztés eredményeként a gyár egyszerűbben és biztonságosabban közelíthető meg.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregysége: elkészült és a tesztüzem után a közelmúltban meg is nyílt a megújult személy- és gépjárműforgalmi bejárat. Az úgynevezett III-as porta épületébe költözött a gyár rendészeti központja is.
Ribai Attila és Garai Zoltán a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének személy- és gépjárműforgalmi bejárata előtt.
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

A dorogi gyáregység területén folyamatosak az építkezések és fejlesztések, jelenleg is zajlik egy új laboratórium építése. A vállalat beruházási stratégiájának része az is, hogy a hatékonyabb működés érdekében átalakítsa a telephely közlekedését. A távolabbi tervek között szerepel a Bécsi úti másik bejáratnak, valamint az Esztergomi úton található épületegyüttesnek az átépítése is, amelyet a modernizálást követően új arculattal és funkciókkal szeretnének ellátni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában