Vérszívók

2024.04.13. 11:25

Követő és vadászó kullancs jelent meg

Az idei évben a szokásosnál is sokkal több vérszívóra kell számítanunk – hívja fel a figyelmet dr. Bense Tamás esztergomi családorvos. A kullancs miatt érdemes átnézni magunkat és a családtagjainkat minden alkalommal, miután a szabadból hazatérünk.

Kemma.hu

Dr. Bense Tamás családorvos szerint az idén az eddigi évekhez képest csaknem 30 százalékkal megnőtt a vérszívók miatt kezelt betegeinek száma. Elkezdődött a kullancsszezon.

Kullancs probléma hazánkban
A kullancs pajzsa egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott
Fotó: STEPHANE VITZTHUM

– Az idén is elmaradtak a komolyabb fagyok, ami a kullancsok túlélését egyértelműen növelte. Az eddigieknél jóval korábban, már márciusban is volt kullancscsípéses betegem – nyilatkozta a doktor, aki arról is beszélt, hogy többségében kisgyerekek kullancsos panaszaival keresik fel.

A szakorvos arra is felhívta a figyelmet, érdemes figyelmesen körbenézni magunkat kertészkedés után is, vagy akár egy városi sétát követően, mert már szinte bárhol fellelhetőek, nemcsak az erdőkben.

– Most már nem csak a fáról, fentről ugrik le, hanem gyakorlatilag alulról, fentről, oldalról, mindenhonnan támadnak – zárta szavait dr. Bense Tamás.

Csehország, Németország, Hollandia, illetve Svédország után már hazánkban is megjelent egy régi-új faj, a Hyalomma. Először Vas megyében fedeztek fel kullancsot 2021. novemberében, majd Bács-Kiskunban is azonosították. A tőlünk délre honos faj különböző betegségeket, például a krími–kongói vérzéses lázat és a tífuszt is hordozhatja, és valószínűleg madarakkal kerülhetett hazánkba. 

Az elmúlt három évben a közösségi kutatási program segítségével több száz lakossági bejelentés érkezett a kullancsfigyelo.hu portálra, és összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. A kullancsok többségét nagytestű emlősökön találták. A beérkezett példányokat jelenleg is vizsgálják, ugyanakkor a krími-kongói vérzéses láz vírusa eddig egyikben sem volt kimutatható.

Kullancs, ami lesben áll és figyel

Tavaly áprilisban új kutatási projektet indított az Eötvös Loránd Kutató Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont az Európa déli részén őshonos, de északabbra is egyre gyakrabban előforduló Hyalomma-kullancsok terjedésének monitorozására. Egy biztos, hogy nagyobbak és gyorsabbak a hazánkban megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. A kutatók továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. Az azonosításról és a beküldés módjáról további információ a Kullancsfigyelő honlapján érhető el.

Az ELKH szerint ez a csoport több tulajdonságában is eltér a hazánkban megszokott kullancsoktól: ilyen például a nagyobb testméret, valamint a sávozott láb. Az állat vadászik, tehát a kiszemelt gazdaszervezetre nem lesben várakozik, hanem követi, akár hosszú időn keresztül is, amelyben különösen fejlett szeme segíti.

Milyen betegséget terjesztenek a vérszívók?

Hazánkban a két legfontosabb, kullancs által terjesztett emberi betegség a vírusos agyhártya/agyvelőgyulladás (meningoencephalitis) és a Lyme-kór. A megbetegedést okozó vírust a Szovjetunióban az 1930-as években, a tajgán fedezték fel, hazánkban első alkalommal 1952-ben, Tatabányán izolálták közönséges kullancsból. A fertőzés az esetek jelentős részében tünetmentes. Az esetek kisebb részében 7–14 napos lappangási időt követően láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás jelentkezik – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztató anyagában –, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával járó szakasz követi az elsőt, a csípés utáni harmadik-negyedik héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Specifikus terápia nincs. A fertőzés védőoltással megelőzhető.

 

Így távolítsuk el a kullancsot!

Használjunk kullancseltávolító csipeszt! Ezeket a gyógyszertárban bármikor beszerezhetjük, de érdemes otthon tartani. A legfontosabb, hogy minél gyorsabban kiszedjük az élősködőt. Ha már kirándulás közben észrevesszük az állatot, akár ott rögtön is kiszedhetjük. Nem kell orvosi segítség az eltávolításához. Minél később szedjük ki, annál rosszabb! A fej végénél, a befurakodott kullancs tövénél fogjuk meg az élősködőt, és tekergetés nélkül húzzuk ki a csipesszel. Mindig figyeljünk arra, hogy bőrünkön kis sátor keletkezzen, úgy húzzuk ki, ne akarjuk kitépni! Fontos, nem kell kidobni az egyszer már használt csipeszt, akár többször is használhatjuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában