Szólt a harang

2024.04.18. 06:55

Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek Gútán is

Gútán is megemlékeztek a Felvidékről kitelepített magyarokról. A rendezvényen az esemény nemrégiben elhunyt szervezőjéért, Nemes Andrásnéért is szóltak a harangok.

Körtvélyfáy Dina

A gútai Nagyboldogasszony Plébániatemplomban kezdődött ünnepi szentmise és a hozzá kapcsolódó műsor, amelyet a komáromi Kecskés László Társaság a helyiekkel közösen szervezett meg a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére. Az esemény főszervezője, Nemes Andrásné Zsuzsa, a Magyar Arany Érdemkereszt tulajdonosa, Komárom díszpolgára nemrég hunyt el.

Turi Ádám is beszédet mondott a Felvidékről kitelepítettek emléknapján
Turi Ádám is beszédet mondott a Felvidékről kitelepítettek emléknapján
Fotó: Turi Zsolt / Forrás: beküldött

Az eseményen résztvevői úgy gondolják, a hosszú évek munkája nem volt hiábavaló, az elkezdett munkát „kötelező lesz” folytatni, munkássága fennmarad az utókornak.

A gútai megemlékezés a komáromi szekeresgazdák bevonulásával kezdődött. Életmódjuknak, viseletüknek bemutatása a Kecskés László Társaság egyik küldetése. A komáromi szekeresgazdák mára már hungarikumok, bekerültek a Magyar Értéktárba.

– A múltat tiszteld a jelenben, és tartsd a jövőnek – a Kecskés László Társaság nevében Turi Ádám ennek a Vörösmarty gondolatnak a jegyében köszöntötte a résztvevőket. Üdvözölte többek között Prohászka Marcell tanárt, nyugalmazott igazgatót, Komárom város díszpolgárát, aki a nyáron tölti be a 100. életévét.

Az ünnepi szentmise Nagy Péter János atya celebrálásával, Simon Ilona református lelkipásztor szolgálatával, Nagy Attila Ákos, szőnyi református lelkipásztor és Milus Ferenc atya, ácsi katolikus plébános közreműködésével valósult meg.

Lezsák Sándor is üzent a Felvidékről kitelepítettekre emlékezőknek

Ezt követően Balog Csaba, hazánk pozsonyi nagykövete beszélt, majd a Gútai Művészeti Alapiskolai diákjai adtak műsort. Halász Béla, Gúta polgármestere, és Vajda Bence Komárom  alpolgármestere is elmondta gondolatait. Az esemény fővédnökének Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyűlés alelnökének köszöntő szavait, írását Turi Ádám olvasta fel, aki megemlékezett Nemes Andrásné Zsuzsáról is. Tamási Áront idézte: A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok-sok kötelessége.

– Igen kedves barátaim kötelességünk, hogy Zsuzsa asszony szellemiségében, szervező erejével folytassuk a Kecskés László Társaság feladatait, hogy tovább munkáljon és ragyogtasson bennünket a szülőföld iránti hűségünk, kötelezettségünk – írta Lezsák Sándor.

A rendezvény zárásaként Vadkerti Imre éneke és Sipos Dávid szaxofon játéka következett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában