Kemma.hu podcast

2024.03.03. 18:27

Tatabányán egymás után nyíltak a szükségaknák az ötvenes években - PODCAST

A Képes történelem harminckilencedik részében az ötvenes években zajló bányászati tevékenységekre helyezte a hangsúlyt Dallos István helytörténész, fotóművész, akivel Sugár Gabriella beszélgetett.

Kemma.hu

A szénkitermelésre a széncsaták komoly hatással voltak – hangzott el a beszélgetésben. Az 1913-as évben 1,8 millió, 1929-ben 1,3, és 1937-ben ismét 1,8 millió volt a kitermelt szénmennyiség. A száncsaták aztán ezen tovább lendítettek és 2,3 millió tonnáig emelkedett a szénkitermelés. Mindezt alapvetően létszámemeléssel sikerült elérni.

Az 1950-es években szükségaknákat is nyitottak. Az új külfejtésekből több is működött, akár egymás mellett is. Ezeket nagy befektetések nélkül tudták üzembe helyezni. 
Dallos István több képpel érkezett, amelyek nagy része a szükségaknákat ábrázolta. A fotók jól szemléltetik a város akkori állapotát, az úthálózat kiépítésének ütemét is. 
A IV-es aknáról, annak műhelyéről is érkezett képekkel, s sok fotót hozott a XV/A aknáról is, és annak környezetéről, a Paradicsomkert építéséről. Ez utóbbi terület nevét a konyhakertekről kapta, ahol sok paradicsom termett.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában