2024.03.10. 11:56
Döntős a Silhouette: a lányok kihozták magukból a maximumot
A hétvégén adott otthont Oroszlány a XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztivál egyik elődöntőjének. A táncversenyen a régióból több mint 400-an léptek színpadra, köztük oroszlányi sikerek is születtek.
A hétvégén adott otthont a bányászváros a XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntőjének. A táncverseny egész nap tartott: március 9-én reggeltől estig.
Összesen 100 produkciót láthatott a közönség, csaknem 400 táncos lépett a Kölcsey színpadára, hogy megmutassa a szakmai zsűrinek, igenis ott a helyük a budapesti döntőben. Jöttek táncosok Budapestről, Egerből, Győrből és Vácról is. Vármegyénkből nyergesújfalui és esztergomi csapat indult a házigazdákon kívül. Nagy az öröm az oroszlányi Silhouette csapatában is, ugyanis mindkét koreográfia – Szellő, Lépteid nyomán – maximális, azaz 50 ponttal továbbjutott az országos megmérettetésre. Annak ellenére, hogy mind a két produkció most debütált a színpadon.
GALÉRIA: Képeken a XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntője az oroszlányi Kölcseyben (Fotó: V.B.)
Fotók: Viszló Balázs– Nagyon elégedett vagyok a lányokkal – értékelt Csáky Mária, az oroszlányi csoport szakmai vezetője, akinek táncosai nagyon régóta, csaknem 30 éve színvonalasabbnál színvonalasabb előadásokról híresek a fesztivál berkeiben. A kétszeres nívódíjas balettmester, megyei Prima Primissima- és Réti Piroska-díjas, valamint a Magyar Arany Érdemkereszt polgári fokozatát is kiérdemlő táncpedagógus néhány jó tanáccsal is ellátta a tanítványokat, mielőtt színpadra léptek volna. Szerinte, nem illő rutinból táncolni, mindig jelen kell lenni a pillanatban. Ez a néhány biztató szó pedig úgy látszik, bevált, ugyanis bebiztosították a helyüket a májusi országos döntőre.
A táncverseny előtti percekben is jó ismételni
Mint előző cikkünkben már megírtuk, Csáky Mária nagyon izgult értük. – A testmemória nem hazudik, de nem árt fellépés előtt átmozgatni a testet és még egyszer átismételni minden mozdulatot. Mindig jöhet valami új, valami nem várt fejlemény, hiába ismételtük el már százszor – nyilatkozta a táncpedagógus.