Túlélte a gettót a komáromi születésű író, aki a zsidótörvények miatt elvesztette állását

Zsolt Béla 1895-ben Új-Szőnyben született. Az egyetemet az első világháború miatt félbe kellett szakítania. Az orosz frontra vezényelték, ahol többször is megsebesült. A nagyváradi katonakórházban lábadozva írt verseit a helyi lapok közölték, első verseskötete is ott jelent meg 1916-ban. Fiatalon lett az Erdély című újság szerkesztője, a Nagyváradi Napló, a Nagyvárad és a Nagyváradi Estilap munkatársa, majd 25 évesen Budapestre költözött, ahol Bródy Sándor felfedezte benne az igazi újságírót. Budapesten dolgozott a Magyar Hírlapnak, Az Ujságnak, majd A Toll című radikális irodalmi lapnak. 1939-től a zsidótörvények miatt nem folytathatta újságírói pályafutását, de továbbra is publikált.

1942. július 16-án behívták munkaszolgálatra. 1943. október 30-án a kegyetlen bánásmódjáról hírhedt nagykátai munkaszolgálatos századhoz került. Innen úgy sikerült elkerülnie, hogy a honvédelmi miniszter személyes közbenjárására izgatás és rémhírterjesztés vádjával letartóztatták és elítélték, így börtönbe kellett vonulnia. A budapesti Margit körúti börtönből 1944 januárjában szabadult.

Magyarország német megszállása után feleségével a nagyváradi gettóban kerestek menedéket. 1944 júliusában a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe, majd Svájcba került. Ezalatt felesége egész családját megölték az előző házasságából származó lányával együtt.

A második világháború befejezése után, 1945 júliusában már betegen tért haza Magyarországra. 1946-ban megírta utolsó regényét, a Kilenc koffert, 1947-ben pedig a Nemzeti Drogéria című színművét. Ekkoriban már folyamatosan betegeskedett, 1947-es írásainak, cikkeinek, műveinek többsége már szanatóriumban íródott.

Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben található. Szülővárosa Komárom, 2009-ben, halálának 60. évfordulóján avatták fel a Széri-Varga Géza szobrászművész alkotta emléktáblát egykori szülőháza falán.