Kemma.hu videó

2024.02.20. 11:39

HellóPisti a színpadon: a mostani hétvégén a tatai zenekarért izgulhatunk! +videó

Négy vármegyei, három tatai kötődésű zenekar a legjobb 40 között A Dal 2024 élő műsorában. Köztük ott van a HellóPisti, akik szombaton lépnek színpadra.

Kemma.hu

A tatai HellóPisti zenekarnak szurkolhatunk A Dal 2024 élő show-jában

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

Négy vármegyei, ebből három tatai zenekar bejutott A Dal 2024 legjobb negyven produkciója közé. A szintén tatai Alcidra már biztosan elődöntős. Hírportálunk be is számolt még aznap a hatalmas sikerről. Hamarosan a Quack-ra és HellóPistire kerül a sor az élő színpadán. A Quack tavaly a döntőig menetelt, úgyhogy most ezúttal A  Dalban debütáló HellóPistit kérdeztük, milyen érzések vannak bennük.

A tatai zenekar 2016 végén alakult. Életük legelső koncertje az volt, amikor beválogatták őket egy paksi zenei tehetségkutatóba. 

– Ha őszinte szeretnék lenni, és tényleg őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondom, hogy rendkívül izgulunk, mert hogy ilyen szituációban, ilyen helyzetben még soha nem voltunk. Ez egy mérföldkő és egy óriási lehetőség a zenekarnak, hogy részt vehetünk A Dalban. Azt gondolom, egy lépcsőfokot, de lehet, hogy kettőt vagy hármat feljebb lépünk most ezzel, és a zenekar megítélése is egy kicsit más lesz majd ezek után. Talán így sem panaszkodhattunk, de azért ez mindenképpen egy jó lehetőség, hogy megismerjenek minket szélesebb körben is – emelte ki Varga Lilla, a HellóPisti zenekar énekesnője, aki elárulta:

– Izgulunk, nagyon készülünk rá. Teljesen más, mint amikor egy sima koncertre készülnénk, hiszen itt azért élőben kell előadnunk a dalunkat, ami valóban ad izgalomra okot.

Az izgalmakat fokozza, hogy már kamera- és ruhapróbán is jártak a HellóPisti tagjai

– Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk fellépni A Dal színpadán többször is az élő show keretében, de hogyha csak egyszer, nekünk akkor már az is nagyon szuper, hogy megmutathattuk magunkat. 

A HellóPisti első koncertjét a 19. Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon adta, amit meg is nyertek, így bejutottak az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjébe. Egy év múlva pedig megnyerték a Budafoki Pincejárat tehetségkutató versenyét. Azóta kiadtak számos dalt, szerepeltek hazai klubokban, fesztiválokon és koncertet adhattak a Felvidéken, Erdélyben és Angliában is. Büszkék rá, hogy együtt dolgozhattak az Artisjus-díjas dalszövegíróval, Hujber Szabolccsal, két daluk szövegét is neki köszönhetik, a produceri feladatokat pedig Gátos Iván vállalta magára.

A dalaik nagy része a basszusgitáros Varga Richárd fejéből pattannak ki, amelyeket együtt formálnak HellóPistissé. A gitáros Mike Ariel a hangszerelésért, a felvételekért, a keverésért és a masteringért felel, a lüktetését pedig a dobos Wéber Péter adja meg.

– A sorokat nem feltétlenül kell szó szerint érteni, értelmezni – teszi hozzá Lilla.

– Csak képzelj el egy olyan világot, ahol nem zavar a digitális zaj, nem elvárás és kényszer az, hogy folyamatosan elérhető legyél, ahol csak egy kicsit magadban lehetsz a gondolataiddal és egy jó könyvvel. Ez manapság szinte már elképzelhetetlennek tűnik, a gyerekeink pedig ebbe születnek bele. Ezért fontos, hogy néha egy kicsit megálljunk, kiszakadjunk ebből a virtuális világból. Mert igenis kell a személyes kontaktus, fontos, hogy megéljük a pillanatot, hogy emberek tudjunk maradni valódi érzésekkel, valódi kapcsolatokkal és ezt adjuk át a gyermekeinknek is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában