Nehézségek

2024.02.28. 10:36

Fuvarozással foglalkozó cégek tűnhetnek el az adóterhek miatt

Jelentős áremelkedések nehezítik meg az egyik legfontosabb gazdasági szektor mindennapjait. Nehéz időszak következik a fuvarozásban, kis túlzással szó szerint túlélésért küzd az ágazat.

Walczer Patrik

A tavalyi évben sem árban, sem pedig minőségben nem volt semmilyen nagyobb változás a fuvarozásban, egészen addig, míg be nem jelentették, hogy előreláthatólag kétszámjegyű emelés várható az útdíjak esetében – tudtuk meg egy, a vármegyénkben telephellyel rendelkező, élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó cégtől.

Jelentős áremelkedések nehezítik meg az egyik legfontosabb gazdasági szektor mindennapjait. Nehéz időszak következik a fuvarozásban, kis túlzással szó szerint túlélésért küzd az ágazat.
A fuvarozásban erősen érezteti a hatását az útdíj mértékének emelése és a környezetvédelmi adó is
Fotó: Kurucz Árpád / Forrás: Magyar Nemzet

Az időközben bejelentett 17,6 százalékos emelés lényegében mintegy 5-6 százalékos drágulást eredményezett a fuvardíjakban.

– Erre a „sokkra” érkezett a másik sokk. December elején közölték, hogy január 1-től újabb 2 számjegyű útdíj emelkedés várható, de ha ez nem lett volna elég, bejelentették a környezetvédelmi adót is – tudtuk meg a vállalattól.

Utóbbi lényegében a tehergépkocsik motorjához lett igazítva, például egy EURO 6 szabványnak megfelelő motor esetében kisebb a díj mértéke, mint egy régebbi típusú esetében.

– Mindez a fuvarozásban nagyjából további 5-6 százalékos áremelkedést eredményezett. Ha összességében vesszük a két útdíj emelést, plusz a környezetvédelmi adót és a bérek, plusz költségek miatti alap áremelkedést, akkor összesen mintegy 10-15 százalékos emelésről beszélhetünk – magyarázták.

Megtudtuk, hogy először 2023. október 1-vel növekedett az útdíj 17,6 százalékkal. Az idei januári emelés mértéke is hasonló lehet, de pontos adatot nem lehet tudni, mivel összevonták a környezetvédelmi adóval.

– Továbbá még az M0-s körgyűrűt is fizetőssé tették, ami a fuvarozás, a hazai disztribúció legforgalmasabb útvonala – tették hozzá.

A jövedéki adó is érezteti hatását a fuvarozásban

A vármegyei cég szerint a jövedéki adó emelésének hatása miatti nehézségeket a fuvaroztatók és a fuvarosok is megérzik. Aki nem követte pontosan a változásokat, csak azt látta, hogy hirtelen akár 20-30 százalékkal is megemelkedett a fuvardíj 1 palettára vetítve.

– Véleményünk szerint mindez azt fogja eredményezni, hogy a kisebb flottával, 3-4 tehergépkocsival rendelkező fuvarozók szépen lassan el fognak tűnni. Ekkora plusz költségeket nem tudnak lenyelni, egyszerűen tovább kell adniuk a fuvaroztatók számára, de ez nem lesz egy könnyű menet nekik. Emellett még a minimálbéreket is jól megemelték, így nekik is reagálniuk kellett – árulták el.

Nagy terhet jelent a környezetvédelmi díj

Az állam a környezetvédelmi adó bevezetésével a szén-dioxid kibocsájtásának visszaszorítására törekszik, ám tény, hogy a gyűjtő fuvarozásban résztvevő tehergépkocsik többsége nem a legmodernebb EURO6-os motorokkal vannak szerelve, éppen ezért az adó a cégeket igen kellemetlenül érinti. Végső soron az adó a vásárlóknál csapódik le, a polcokról levehető termékek esetében ezek a megnövekedett árak vissza fognak köszönni valamilyen formában. A vármegyei cég szerint lehetetlenné vált az áremelés elkerülése, hiszen az érintettek vagy megtartják a régebbi motorokkal szerelt gépjárműveket és befizetik a magas környezetvédelmi adót, vagy pedig beruháznak egy új flottára, EURO6-os motorokkal szerelt tehergépkocsikat vásárolnak, de nyilván ez is emelést vonhat maga után. A vármegyei vállalat elárulta: a környezetvédelmi adó az esetükben egymagában 6 százalékos emelést hozott a fuvardíjakban.

A vármegyei vállalat emiatt a nagyobb flottákkal és depókkal rendelkező fuvarosok dominanciájának növekedésére fog számítani. Azt is tapasztalták, hogy több helyen már a kiszállítás optimalizálásra vettek fel plusz embereket, hisz mindenki a lehető legjobban ki akarja használni a palettát és a gépjárművek kapacitását.

A kormány segíti a fuvarozókat

Január végén lépett hatályba a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja – írja a kormany.hu. A jogszabály-módosítás elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyok alakuljanak ki és hogy megvédjék a hazai fuvarozókat az engedély nélküli, hazánkban fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: a kormány intézkedései érdemben hozzájárulhatnak a hazai fuvarozók megerősítéséhez, ezáltal lendületet adhatnak a magyar logisztikai ágazat teljesítményének, illetve kapacitásnövelésének.

– Van, aki teljesen el van keseredve, van aki, csinálja ahogy és ameddig tudja. A nagyobb cégek kicsit nyugodtabbak és ők csak kivárnak. Egy nagyobb szállítmányozó, disztribúciós cég nyerhet a legtöbbet, hiszen ők a legtöbb esetben alvállalkozókkal dolgoznak, ahol pedig hatalmas a verseny a bekerülésért. Hiszen a kisebb fuvaros cég tudja, ha bekerül egy ilyen rendszerben, akkor túlélheti. Az árakat le tudják nyomni, ezzel nyernek, de ha a kisebb alvállalkozó eltűnik, akkor a piacon több lesz a szállítandó raklap, de akár a gépparkjukat is felvásárolhatják – közölték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában