Farsang

Itt a farsang, a maga (nép)szokásaival. Talán bele se gondolunk abba, hogy a busók rém­alakjai, a brazilok alulöltözött, szambázó karneválozói, a díszes velencei maszkok és ruházatok viselői, az Európa-szerte ismert Cibere vajda és Konc király dramatikus játék szereplői, a fonók alakoskodói, az ovis pókemberek és Elzák, a vicces vagy akár pajzán jelmezekbe bújt bálozó felnőttek és a többi, farsangoló mind a telet űzik, a tavaszt, az új életet hirdetik és hívják. Mennyi helye a világnak, és mégis, van valami, ami kilométereken, hagyományokon, szokásokon át is összeköt: a lélek igénye az újra, a jobbra, a mulatságra, közösségre, a szórakozásra, miközben kicsit önmagunkat is maszk, maskara mögé rejtve mutathatunk (görbe) tükröt a szürke hétköznapoknak vagy akár önmagunknak. 

Jó kiszakadni a megszokottból, jó bolondozni. Talán bele sem gondolunk, hogy a hideg, befelé fordulóbb időszak után bizony az ember önmaga is kinyílik egy kicsit. Önmagunkat öltöztetjük, készítjük fel a tavaszra, szívünkbe csempésszük a mosolyt, az örömöt, kiűzzük magunkból a hidegséget. 

Sokan bújnak azonban álarc mögé a mindennapokban is. Ki a félelmét rejti el, ki másnak mutatja magát, máshogy viselkedünk otthon mint a munkahelyen, máshogy a barátokkal vagy a családdal. Ezernyi maszkunk van. De ne feledjük: mindegyik mögött ott a lélek. Ami közösségre, jóra, örömre vágyik. Nem csak akkor, mikor ideje van a maskurázásnak. 

A maszk mögött mindig ott van a lélek is.