Tapsvihar

2023.12.27. 18:14

Fotókon a profizmus: teltház előtt léptek fel a tatai kis táncosok

Megtartotta a második önálló karácsonyi műsorát a tatai Maya Tánc és Gimnasztika - Virtuális és Szabadidősportok SE. Ezúttal a hangulatos estének a naszályi művelődési ház adott otthont. Az összes kis táncos megmutathatta tudását a színpadon. Összesen 14 különböző koreográfiát láthatott a közönség.

Goletz-DeáK Viktória

Papp Maya az egyesület vezetője, a gyerekek tánctanára a Kemma.hu-nak elmondta, hogy nagyon izgatottak voltak, hiszen minden új volt és ismeretlen. Nem ismerték a helyszínt, kisebb volt a színpad mint amihez korábban szerencséjük volt, sok gyerek pedig életében először állt közönség elé táncolni.

– A település kis művelődési háza megtelt az érdeklődő közönséggel. Gyakorlatilag teltház előtt szerepelhettek a gyönyörű táncoslányaink. A nagyérdemű láthatott manókat, cilinderes kisasszonyokat, ördögfiókákat, hercegnőket és angyalkákat, boldog gyerekeket és cukorkát dobáló csínymanókat is – mondta a tánctanár.

Maya azt is elárulta, hogy színpadra léptek a legkisebb táncosaik is, ők mindössze három évesek, és összesen 14  újonnan tanult karácsonyi hangulatú koreográfiát és kettő jelenleg is aktív versenyszámot láthatott a közönség. Hozzátette, hogy egy nagyon szép, sikerekben gazdag évet zártak a karácsonyi műsorukkal. 

– A 21 aktív versenyző gyermekünk közül többen Országos, Európa és Nemzetközi Bajnokságokon is a dobogó legfelső fokára állhattak az idei versenyszezonban. Mindamellett, hogy számos területi és minősítő versenyen indultak el ők is és a teljesen kezdő lelkes táncos gyermekeink is – tette hozzá a tanárnő.

A műsor sikerében a szülők is kivették a részüket: a színpad díszítésében a lelkes szülők is segítettek. A remek hangulatú műsor után pedig saját készítésű finomságokkal kedveskedtek egymásnak a közösségi ház előtérében.

Maya elárulta azt is, hogy jelenleg kicsit pihennek, erőt gyűjtenek az előttük álló tervezett kihívások teljesítéséhez. Január 8-tól folytatják a munkát, immár ősz óta négy szaktanárral. A jövő évi versenyzőikkel pedig még idén is dolgoznak, hiszen nekik nincsen megállás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában