Ünnepvárás

2023.12.16. 19:55

Ráfizetéses lett a tatabányai advent? Panaszkodnak az árusok, alig van ember

Egyedül Moser Ernő tatabányai fafaragó betlehemi kompozíciója emlékezteti a járókelőket az ünnepre a vármegyeszékhely főterén. Ez az adventi vásár egyetlen eleme, aminek hosszú évek óta változatlan a helye, az Árpád-szobor szomszédságában van. Egyedül a köré „épülő” vásár hiányzik. Arrébb költözött.

Wágner Zsanett

Kora este sem lepik el tömegek a vármegyeháza előtti teret

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. Zs.

Többen úgy vélik, jó döntés volt a megszokottól eltérni és a vármegyeháza előtti térre szervezni az idei adventi vásárt. Sok a fényfüzér és a díszítőelem. Talán még többen vannak, akik kifogásolják az új helyszínt és úgy gondolják, a város központi terén lenne a városi karácsonyfa, az ablaknyitogató és az árusok helye is. 

Van forralt bor, lángosos, főtt kukoricát, fahéjas mandulát és rétest kínáló faház is. Az árusok panaszkodnak a bevétel miatt, holott a korábbi helyszíntől csak néhány méterre költöztek. 

– Sokkal központibb helyen voltunk korábban. Előfordult például, hogy az utasok két járat között körbenéztek a vásárban. Nemcsak a buszmegálló volt közelebb... – nyilatkozta az egyik árus, aki szerint a helyszínváltozás és a magas helypénz miatt fogott vastagon a kréta az ártábláján. Némely termékek árai száz százalékkal megemelkedtek: egy rétesért 800 forintot kérnek, míg egy sajtos-tejfölös lángos 2000 forintba kerül. 

Az előző hétvégén, december 10-én délután 3 órakor csak egyetlen kézműves portékákat áruló faház nyitotta ki kapuit. December 14-én, csütörtökön, este 7 órakor még az előbb említett „sarok” sem működött. A városi közösséget összefogó csoportban felvetődött a kérdés, mikor érdemes kimenni. Minden nap 17 órakor. Az ablaknyitogató műsor kezdetére. Ahogy vásárlókkal, úgy korcsolyázókkal sem sikerült találkoznunk – bár a házirend szerint este nyolcig nyitva van a jégpálya. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában