Kemma.hu podcast

2023.12.03. 20:21

Az év, amikor már hagyma se jutott a tatabányaiaknak (PODCAST)

A Képes történelem sorozatának huszonötödik részében Dallos István helytörténész és fotóművész a VI-os akna dolgozóinak 1946-ban, vagy 1948-ban, Május 1-jén készített csoportképével indította a beszélgetést. Előkerült a XI. akna összmunkásainak fotója is 1947. július 27-éről. A férfiak komoly arccal néznek farkasszemet a kamerával. Nem véletlenül, hiszen a háború utáni években sok nehézséggel kellett szembenéznie az országnak, a vállalatnak, így persze az embereknek is. A pénztelenség elégedetlenségekhez is vezetett, kisebb sztrájk is kialakult.

Sugár Gabi

A harmadik kép is vélhetően 1947-ben készült. Jól látszik, hogy a hátsó sorban álló férfiak nagy részén katonakabát van, nem nagyon tudta a ruházkodásukat támogatni a bánya. Ezen felül élelmezésben is sok hiány lépett fel. 

„Élelmet, ruhát, bakancsot – és lesz több szén!” címmel jelent meg 1946-ban a Szabad Nép egy cikke. A termelés növeléséhez hangzatos mondatokra, lelkesítő kampányokra volt szükség. Ezt igazolja egy kis füzetecske is, amelynek címlapján szerepelt a „Jobban élünk… Az életszínvonalról” cím, s benne összehasonlították különböző cikkek 1939-es és 1948-as árait. 
Az utolsó kép is ehhez kapcsolódik. A Loy Ignác-féle munkaverseny mozgalom Termelj ma többet, mint tegnap! Szlogen egy pillanatát mutatja.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában