Születésnap

2023.12.03. 08:36

35 éve fáradoznak szakadatlanul Tatabányán a családok megsegítéséért

A TJ ESZI Család és Gyermekjóléti Központ Platán téri épületében születésnapi ünnepséget tartottak. A városban 35 éves a családsegítés, 25 éves a gyermekjóléti szolgáltatás, 20 éves a Csobogó klub, 21 éve működik a kapcsolatügyelet, és öt éve látják el feladatukat az intézményekben az óvodai-iskolai szociális segítők.

Kemma.hu

Az időkapszulába fontos dokumentumok, üzenetek kerültek

Forrás: Varga Ildikó

Az intézmény munkáját 21 éve töretlen lendülettel segíti, az egykori családsegítős kollégákból verbuválódott Mosolygós Gyermekekért Alapítvány, akik szintén jelen voltak az összejövetelen. 

A családsegítő történetében már hagyomány, hogy az ünnepségre öt évente kerül sor, ilyenkor valamilyen maradandó emléket is hagynak a jövő számára. Így került a Platán téri iroda udvarára egy diófa és egy fenyőfa is korábban. Ebben az évben a diófa árnyékába egy időkapszulát helyeztek el, amelybe az intézmény jelenlegi munkatársai által fontosnak tartott gondolatok, eszközök, dokumentumok kerültek. Helyet kapott benne egy póló is, amelyen egy szívecske alakú szófelhő szerepel, amit a Család és Gyermekjóléti Központ kollégái alkottak meg. A szófelhőbe olyan gondolatok kerültek, amik leginkább kifejezik hivatástudatukat. 

A 35 éves családsegítő szolgálat nevében Nagy-Dombóvári Mária szakmai vezető, a gyermekjóléti központ nevében Nagyné Zombai Zsuzsanna központvezető helyezett el emléket az időkapszulában. A 20 éve működő Csobogó klubot Sopotnikné Percze Beáta képviselte, a 21 éves kapcsolatügyeletet Gál Klára jelzőrendszeri tanácsadó, a szintén 21 éves Mosolygós Gyermekekért Alapítvány nevében az alapítvány kuratóriumi elnöke, és a Család- és Gyermekjóléti központ korábbi vezetője, Mecsei Ilona helyezett el relikviákat. Szücsné Posztovics Ilona, a Többcélú Kistérségi Társulás elnöke az időkapszulába helyezett levelében reményét fejezte ki annak, hogy a jövőben az emberiség hasznosan használja majd a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket, és az a gyógyításra és a minőségibb élet megteremtését szolgálja majd. 

A születésnap fényét emelte a Vida-Kun trió komolyzenei koncertje. A fiatalok vendégeket is hívtak magukkal, a zenei csokorban Gyalókai Kitti és a gyerekek édesanyja, Kun Gyöngyi is megmutatta tehetségét.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában