Kemma.hu videó

2023.11.15. 06:55

Videón a tatai Call of Duty: ezt tudják a páncélosdandár új kiképző szimulátorai

Valósághű lövegszimulátor, háromdimenziós vezetési gyakorlat és változtatható környezeti viszonyok segítik a tatai katonák kiképzését.

Goletz-DeáK Viktória

új korszak kezdődött a tatai dandárnál

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A közelmúltban adták át a Klapka György 1. Páncélosdandár ikonikus, felújított kupolaépületét. Ahogyan arról a Kemma.hu már beszámolt: a felújítás munkálatai még 2021 januárjában kezdődtek, a műszaki átadás pedig idén júliusban volt. A használatbavételi engedélyt szeptemberben kapta meg a dandár, a hivatalos átadóra pedig október 13-án, pénteken délelőtt került sor. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az átadón azt mondta, hogy a felújított kupola épülete azért is fontos, mert az új Kiképző és Szimulációs Központ is helyet kaphatott benne, ami a Magyar Honvédség új korszakának előhírnöke is egyben, hiszen honvédségünk ilyen komplex rendszerrel még nem rendelkezett korábban.

Tóth István ezredes, a Klapka György 1. Páncélosdandár parancsnoka az ünnepségen a Kemma.hu-n elmondta, hogy a szimulációs központ alapvetően a tüzér és a harckocsizó katonák kiképzését fogja szolgálni. 

– Olyan színvonalú és fejlettségű rendszereket kaptunk, amivel 21. századi kiképzést tudunk biztosítani a katonáink számára. Minden egyes katona, akik valamilyen lövegkezelő, vagy harckocsi kezelő beosztásban fognak szolgálni a jövőben, aktív résztvevői lesznek ennek a lehetőségnek. A kiképzésük jelentős része a szimulációs rendszeren fog történni – árulta el az ezredes. Hozzátette: jelenleg a Panzerhaubitze (PZH) 2000 önjáró lövegeknek a szimulációs rendszerei lettek beüzemelve. Egyelőre a harckocsizók szimulációs rendszerei nem kerültek integrálásra. A Leopárd 2A 7HU-sek is és a szimulációs rendszerek is később érkeznek. 

– Jelenleg rendelkezünk három úgynevezett toronyszimulátorral, ahol a lövegkezelők képességeit tudjuk fejleszteni. Van egy vezetőképző szimulátorunk, ahol a harcjárművek vezetői tanulhatnak, illetve rendelkezünk egy szimulációs helyiséggel ahol a felderítő, tűzmegfigyelő képességek gyakoroltatására van lehetőségünk. Emellett a tüzérség részére van egy vezetési tantermünk, ahol a tüzvezetéssel kapcsolatos feladatokat tudják a katonák gyakorolni. Illetve a Spike páncéltörő rakétához is van egy oktatótermünk – sorolta a fejlesztéseket a parancsnok. 

A Kemma.hu megleste a felújított épületet és a szimulátorokat belülről is. A földszinten, a főbejárattól nem messze, arra rálátást biztosítva helyet kapott a szolgálati hely és a pihenőszoba. Az első és második emeleten négy férőhelyes, két hálószobás körleteket alakítottak ki saját fürdőszobával. Az emeleteken külön étkezőkonyhák, illetve mosó-szárító helyiségek és közös pihenőszobák is vannak. 

Az elbontott épületszárny helyén új résszel bővült az épületegyüttes, melyben tanszimulációs helyiségeket alakítottak ki: a tüzér kiképzést támogató 3 darab PZH-2000 toronyszimulátor, a tüzér megfigyelő és tüzér felderítő szimulátor, a harcjármű vezetői szimulátorok, továbbá négy darab Leopárd 2A7HU toronyszimulátor.

A szimulációs rendszer úgy van kialakítva, hogy nem csak a napszakok változtathatóak, hanem bármilyen időjárási körülmény is lemodellezhető, mint az eső, hó, köd, erős szél. De miket is tudnak ezek pontosan?

Felderítés minden körülmény között

A tüzér felderítő szimulátor biztosítja a célok felderítésének, értékelésének gyakorlását nappali és éjszakai környezetben. Nem csak egyéni, de szakasz, vagy akár század szintű kiképzést is végre tudnak hajtani, amikhez különböző fegyvernemi elemeket is megjeleníthetnek. A célok bemérése után a rendszeren gyakorolható a célok belövése, és elpusztítása, aminek mértékét és sikerességét a rendszer értékelni tudja. A jövőben tervezik, hogy Gidrán alvázra telepítve lesz egy integrált felderítő platform is. 

Összehangolható a három toronyszimulátor 

A PZH 2000 toronyszimulátor belseje tökéletes mása a valódi harci járműnek. Az önjáró löveg kezelőszemélyzete minden egyes beosztására egyénileg fel tudnak készülni. A szimulátor segítségével összeszokhat a teljes kezelő személyzet (lövegparancsnok, irányzó, töltőkezelők, harcjárművezető). Minden löveg szimulátorhoz tartozik egy teljes gyakorló lőszerkészlet, mely élet szerűen biztosítja a valamennyi lőszertípus megismerését és kezelését. A kilőtt gránátok és töltetek egy szállító szalaggal kiegészített gyűjtő rendszerbe kerülnek. A lövegszimulátorhoz csatlakozik egy alap harcjárművezető szimulátor, amely digitálisan csatlakozik a löveghez, ez biztosítja a viruális térben az eszköz mozgatását, akár hosszabb menetek végrehajtását is.  A három lövegszimulátor önállóan, de akár egymással összekötve rendszerben is használható.

Egy időben több felé figyelnek

A tűzvezető rendszer az alapvető eleme a tüzér felderítő és a löveg szimulátorok egy rendszerben történő működésének. A tanteremben tíz tűzvezető munkaállomás kapott helyet, ahol állomásonként két monitor biztosítja térképek és az egyéb munkafolyamatok egyidejű használatát. A tíz állomásra bármilyen tűztámogató rendszer funkció kiosztható, lehetőség van szakasz-, üteg-, vagy akár osztály szintű tűzvezetés gyakorlására is. 

Háromdimenziós szimulátorban gyakorolják a vezetést

A vezető kiképzés alapjait a harcjárművezető első lépésben a löveghez csatlakoztatott alap vezető kiképző szimulátoron hajtja végre. ezután kezdi meg a tényleges vezetési képzést a kibővített képességű szimulátoron. EZ biztosítja a nappali, és az éjszakai vezetés gyakorlását is. Hatalmas előnye, hogy az alap szimulátorral szemben a háromdimenziós mozgásnak köszönhetően az a valós érzést adja vissza, amit a harcjárművezető a terepakadályok leküzdésekor ténylegesen érezne a lövegben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában