Testületi ülés

2023.11.14. 13:42

Új alpolgármestere van Komáromnak, Vajda Bence esküt tett

Vajda Bencét választotta meg a képviselő-testület harmadik alpolgármesternek a keddi testületi ülésen. Dr. Molnár Attila polgármester szerint az új alpolgármester fiatalos lendületet hoz majd a város életébe.

Körtvélyfáy Dina

Vajda Bence a kedd délelőtti képviselő-testületi ülésen tett esküt

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Mint ismert, Turi Bálint korábbi alpolgármester lemondott tisztségéről, mivel szeptembertől a Brigetio Gyógyfürdő ügyvezetőjeként munkálkodik. Dr. Molnár Attila polgármester hangsúlyozta, Vajda Bence a legfiatalabb képviselőtársuk, aki közgazdászként felkészült szakember.

Ezt követően titkos szavazás következett, majd Dombay Gábor képviselő, az ügyrendi bizottság elnöke ismertette az eredményt. A titkos szavazáson tíz képviselő, illetve a polgármester vett részt, kilenc igen és két nem szavazat érkezett, így Vajda Bence megszerezte a megválasztáshoz szükséges minősített többséget. Mindezek után az új alpolgármester az esküt is letette. Köszönetet mondott a polgármesternek a felkérésért, képviselő társainak a bizalomért és azt ígérte, legjobb tudása szerint igyekszik szolgálni a komáromiakat.

Az ülésen a későbbiekben egyebek mellett az is kiderült, hogy dr. Bíró Barnabás háziorvos helyett dr. Fehér Andrea lesz a 7. számú körzet új orvosa, aki január 15-től látja majd el feladatait. Döntés született arról is, az önkormányzat megvásárolja dr. Bíró Barnabás rendelőjének épületét, amelyhez lakóház és udvar is tartozik a rendelő mellett. Az ingatlan megvásárlását azért tartja fontosnak az önkormányzat, mert azt remélik, így könnyebben tudnak új háziorvosokat vonzani a településre.

Arról ugyancsak döntöttek, hogy az egykori Brigetio Taverna épületét az önkormányzat bérbe veszi a Diákönkormányzatok Városi Szövetsége (DIVISZ) komáromi szervezetének számára. A csoport már kinőtte a Generációk Házát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában