2023.11.26. 18:22
A történet, amit minden tatabányainak hallania kell: így született a város (PODCAST)
A Képes történelem sorozatának huszonnegyedik részében a várossá válás került középpontba. Dallos István helytörténész és fotóművész beszélt az elődtelepülésekről, népességszámról, s arról, hogy az ott élők miként viszonyultak a ahhoz, hogy felülről jövő határozott kérést fogalmaztak meg az országos vezetők is Bánhida, Alsó- és Felsőgalla, valamint Tatabánya egyestése érdekében.
A várossá válás előnyeit egy korábbi tanulmányban Magyary Zoltán, a közigazgatás tudományának nemzetközi hírű művelője is megfogalmazta. Tatabánya azonnal megyei város lett, csaknem 40 ezer lakóval. A közigazgatás 1945 és 1956 között nem volt egységes, több szakaszból állt- fogalmazta meg Dallos István. Közben drasztikus vagyonátcsoportosítás történt, és durva elitváltás.
Az első képen Tatabánya első polgármester látható, Andó Gyurka Ferenc látható. A második fotón az első között megvalósított beszerzés fő eleme előtt áll Andó, az akkori polgármester és a város néhány vezetője. Autóbuszokat vásároltak. A harmadik fotón Guppi Sándor, aki személy és teherszállítással is foglalkozott. A vállalkozását Suligói
Andrástól örökölte, akinek a veje volt. A negyedik fotón Felsőgalla új kultúrháza, s annak az avatója látszik. A helyi galambászok a Harc a békéért szlogen jegyében röptették szárnyasaikat. Az utolsó fotón is a felsőgallai kultúrház látszik a város zászlajának avatásakor. A képen középen Magyar Józsefné, akkori zászlóanya látszik.
Képes történelem 24.: Tatabánya megszületése
Fotók: Beküldött
Kemma.hu podcast
- Birodalmi gyűlésen próbálták eldönteni a szórakozóhely sorsát
- A Költészet napjára: énekes, verses köszöntés az Őrzők Együttestől
- Switch 2: itt a Nintendo nagy dobása?
- Sosem látott fotók: ilyen Tatabányára látogatott 1994-ben Orbán Viktor
- Hitelezhető a vályog? Itt az ingatlanszakértő válasza!