2023.09.20. 07:26
Példaértékű összefogás Dágon: korszerűsíthetik a fűtési rendszert a plébánián
„Hálás szeretettel köszönöm meg mindazoknak, akik imáikkal és anyagi hozzájárulásukkal segítik a plébánia fűtési rendszerének megújulását” – olvasható a Dági Alexandriai Szent Katalin Plébánia Facebook oldalán Rajk János köszönetnyilvánító bejegyzése.
A hívek adományai is hozzájárultak a plébánia felújításához
Fotó: W.P.
Mint ismert, a plébániai kormányzó nyáron a hívekhez fordult segítségért. Nemrégiben azt írta, hogy két hónap alatt, mióta kérésével a közösség felé fordult, hétről hétre rendre meglepték őt adományokkal. Voltak, akik személyesen, mások utalva ajánlottak fel kisebb-nagyobb összegeket a nemes cél érdekében.
Rajk János a közelmúltban arról számolt be a híveknek, hogy összesen 898 ezer 430 forint gyűlt össze, melyről aztán tájékoztatta a püspökséget is, egyúttal megkérte az engedélyüket a felújításhoz. A plébániai kormányzó a bejegyzését azzal zárta, hogy telefonon megerősítették őt abban, hogy hozzáláthatnak a munkálatokhoz és biztosították őt arról is, hogy támogatni fogják őt a kivitelezés összegyűlt adományon felüli, vagyis a fennmaradó összeg kifizetésében.