Szavazás

2023.09.02. 16:00

Mi megkérdeztünk, ti válaszoltatok: inkább csak ebédre fizetnek a szülők a menzán

Kemma.hu

A szavazatok alapján a szülők többsége nem igényli a tízórai és az uzsonna lehetőséét

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Fotó: New Africa

Mint arról korábban beszámoltunk, az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagok drágulása, illetve a megemelkedett rezsiköltségek miatt több szempontból is nehezebb helyzetben vannak a közétkeztetést végző cégek, illetve önkormányzati működésű konyhák. Bizonyos időközönként eljön az a pont, amikor muszáj emelni a személyes gondoskodás keretében nyújtott étkezési térítési díjakat, ráadásul a törvényi előírások miatt az önkormányzatoknak évente egyszer felül kell vizsgálniuk a díjak mértékét. Éppen ebből kifolyólag a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább háromszori étkezésre fizetnek elő a szülők.

Megkérdeztük olvasóinkat is, ők milyen étkeztetési formára fizetnek elő az iskolákban és a válaszadások alapján egyértelműen kimondhatjuk, hogy nem vár fordulatot vett a feltételezés, miszerint a szülők a háromszori étkeztetést preferálja. 

A válaszadók 29 százaléka ebédre irattatja be gyermekét az iskolában, míg újabb 29 százaléka szintén csak az ebéd lehetőségével él és inkább otthon elkészített tízórait/uzsonnát csomagol a gyermekének. Meglepő, de szintén 29 százaléka a válaszadóknak egyáltalán nem veszi igénybe az iskola által biztosított étkeztetést. És végül - az a válasz, amelyre a tapasztalatok is épülnek - mindössze 14 százalékkal kullog az utolsó előtti helyen, vagyis a szülők kevesebb, mint egyötöde dönt úgy, hogy háromszori étkezésre fizetnek elő. 

Tény, hogy a családoknak nagy segítséget jelent ez a szolgáltatás, hiszen ahol nincsenek, vagy kevésbé tudnak segíteni a nagyszülők, esetleg a szülők úgy dolgoznak, hogy napközben nem tudnak gondoskodni a főzésről, úgy a fiatalok számára az iskola és óvoda révén biztosíthatják a háromszori étkezést. Ugyanakkor a válaszadók többsége egyöntetűen csak az ebédet kéri az iskolákban. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában