2023.09.11. 12:31
Letették az esztergomi McDonald’s alapkövét
Az első esztergomi McDonald’s étterem alapkő-letételére hívták meg a sajtó munkatársait szeptember 11-én. A létesítmény jelenlegi építési területén több köszöntő is elhangzott, melyekben többek között arról szóltak, hogy ez a McDonald’s 2024 tavaszán nyílik meg.
Így helyezték el a McDonalds alapkövét
Forrás: 24 Óra
Fotó: P. O. Z.
Azon túl, hogy már a rendszerváltás óta egy régi álom egy esztergomi McDonald’s, illetve, hogy már az előző ciklusban is felvetődött annak létesítése, 2021 novemberében adtunk hírt arról, hogy előkészítették a királyvárosban építendő Meki épületének terveiről szóló szerződést.
Az azóta eltelt időben az is kiderült, hogy a gyorsétteremlánc és Esztergom végül a Simor János utcában korábban működött buszpályaudvar területén valósítja meg a beruházást. Emellett hír volt az elmúlt években az is, amikor már látványterveken lehetett megcsodálni, hogy miként fog festeni az esztergomi McDonald’s étterem épülete és környéke, valamint legutóbb a szeptember 6-ai „első kapavágásról” számoltunk be.
Az építkezések kötelező első ünnepsége az alapkőletétel, melynek során a vezetők újra elmondják a beruházás céljait, a várható lebonyolítás ütemét, illetve a befejezés, átadás tervezett idejét. A szeptember 11-ei alapkőletétel előtt Égi Zsolt, a Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatja köszöntőjében rámutatott, hogy ahogy a megépülő esztergomiban is, úgy minden egyes McDonald’s étteremben ezután a „Jövő élménye”-koncepció alapján kicserélik a már meglévő dizájnt, digitális rendelésfelvevő egységeket telepítenek, megújítják a külső homlokzatokat, a drive-részleget, illetve egy egész arculati megújuláson mennek majd át gyorsétteremlánc egységei.
Égi Zsolt hozzátette, hogy aszerint választották ki az esztergomi McDonald’s helyét, hogy azzal szervesen kapcsolódjon a város szövetébe. Az ügyvezető igazgató méltatta a kivitelező Val-Bau Kft.-t, mely már rutinos, hiszen több helyszínen bizonyított a McDonald’s éttermek építésénél, illetve méltatta a beruházó Progress Étteremhálózat Kft. és a tervező Arhi-Ték Invest Kft. eddigi munkáját is.
Hernádi Ádám polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a 70 főt foglalkoztató esztergomi McDonald’s a város és vonzáskörzetének mintegy 130 ezer lakóját szolgálja majd ki. A polgármester hozzátette: a régi buszpályaudvaron létesülő étterem egy könnyen elérhető helyszín, mely a piac után a sétáló utca folytatásaként működik majd. A beszédek után a két vezető letette a létesítmény alapkövét.