2023.09.24. 20:42
Az évtized, amikor a magyar ipar csúcsteljesítménye Tatabánya hírét vitte (PODCAST)
A Képes történelem című beszélgetés-sorozat tizenötödik részében az Ótelepi Erőmű építéséről, működéséről beszélgetett Sugár Gabriella újságíró Dallos István fotóművésszel, helytörténésszel.
Óriási fejlődésről, hatalmas teljesítményekről szólt az erőmű kapcsán Dallos István. Az Ótelepi Erőmű 1897-ben épült, amelyhez már az 1907-ben újat is telepítettek, ezt ábrázolja ez első kép, ahol a bal oldalon a községháza is látható. A második képen az új erőmű gépháza, ahol két Persons turbina is működött.
A harmadik fotó 1939-ben készült. Az új magasnyomású kazánház építését mutatja a kibővített gépház mellett. Látszik az is, hogy épül a kép bal oldalán a hűtőtorony.
Dallos István készítette a negyedik fotót, ahol felül az 1939-ben épült kazánház látszik, előtte a régi, és mögötte az 1927-ben épült, az 1930-as években többszörösen bővített új gépház.
Képes történelem
Fotók: BeküldöttSzintén mai fotó az ötödik, ahol a régi gépházban egy gépegység látható. A hatodik fotón az 5 MW-os, 1921-ben létesített erőmű és sűrített levegős üzem van.