Probléma

2023.08.10. 17:30

Megtudtuk, miért vannak rendszeres áramkimaradások Kocson

Apró, pár pillanatnyi áramkimaradások keserítik meg a kocsiak életét már hetek óta. A szolgáltató szerint ők nem hibásak.

Goletz-DeáK Viktória

Több olvasónk is jelezte, hogy rendszeresen elmegy az áram Kocson. Alig egy percesek a kimaradások, azonban pont elég ahhoz, hogy a készülékek leálljanak és újrainduljanak. Kikapcsol a televízió, a számítógép, de a kazán és a mosógép is leáll és a hűtők sem szeretik a folyamatos áramingadozásokat. Fájdalmas morgással jelzik, hogy újra áram alá kerültek. 

Megkérdeztük az E.ON Zrt-t, hogy mi okozza a problémát. Válaszukban megerősítették, hogy Kocson rövid idejű zavartatásokat, néhány másodperces, villanásszerű áramkimaradásokat, illetve három perc alatti rövid áramszüneteket érzékelhettek az ügyfeleik az elmúlt időszakban. 

– A jelenség hátterében az automatikus zárlatvédelemi rendszer működése áll, amely a hosszabb áramszünetek megelőzését célozza. Az automatikus védelmi rendszer célja, hogy amikor zárlatot vagy túlfeszültséget érzékel, akkor azonnal működésbe lépve reagáljon, emberi közreműködés nélkül azonnal helyreállítsa az áramszolgáltatás zavartalanságát. Ilyen mikro áramszüneteket például akkor érzékelhet a lakosság, ha a vezetékek biztonsági övezetén belülre nyúló növényzet a hálózathoz ér, de a vezetékre telepedő madarak is okozhatnak ilyen jelenséget – magyarázták a probléma okát.

Az E.ON szerint most ezeknek a védelmi működéseknek a számában tapasztaltak növekedést. 
– Ügyfeleink jelzései is ezt erősítették meg, rendkívüli hálózatbejárás keretében keresték szakembereink a jelenség forrását. Kocsot egy csaknem 50 kilométer hosszú középfeszültségű hálózatszakasz látja el árammal. Ezen szakaszt szakembereink az elmúlt hetekben teljes hosszában bejárták, olyan eltéréseket keresve, melyek az áramszolgáltatás zavartalanságát akadályozhatják, és a településen élők által tapasztalt védelmi működéseket okozhatják.

Több esetben találtak a vezetékek közelébe nőtt faágakat, ezek gallyazását elvégezték, illetve több sérült szigetelőt is  kicseréltek. A bejárások alapján további lehetséges hibaforrásokat is azonosítottak, ezért a teljes vonal nyiladéktisztításáról született döntést. 

A rendkívüli gallyazást erre szakosodott vállalkozó már elkezdte, és végezi augusztus hónap során folyamatosan haladva a közel 50 kilométeres szakaszon – írták közleményükben. 

Kiemelték: a teljes körű nyiladéktisztítás elkészültével arra számítanak, hogy a védelmi működések száma ismét a korábban megszokott minimálisra csökken majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában