Kuriózum

2023.08.27. 11:47

Kapitális kürtöt is megszólaltattak az Országos Vadásznapon Tatabányán +videó, fotók

A Vértes Kapuja Rendezvényközpont adott otthont szombaton az Országos Vadásznapnak, amelyre több mint ötezren látogattak el.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A délelőtt tíz órakor kezdődő megnyitón a zászlóbehozatal után, Csákai László református lelkipásztor áldotta meg a vadásznapot. A köszöntő beszédek után, dr. Jámbor László az Országos Magyar Vadászkamara elnöke nyitotta meg hivatalosan is az Országos Vadásznapot.

– Már jóval több mint egy évtizedes hagyományunk és szokásunk az, hogy egy évben kétszer, az Országos Vadásznapon és a FeHoVán egy rövid beszámolót tartok arról, hogy a vadászat vonatkozásában milyen döntő fontosságú események történetek. Az elmúlt évben részint a kamarának, részint a védegyletnek a közgyűlésein átbeszéltük a legfontosabb meglátásokat, és időszerű, életszerű és ésszerű változtatásokban egyeztünk meg – emelte ki beszédében dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, aki tíz pontban ismertette azokat a sok esetben forradalmi eredményeket, amelyeket a vadászat vonatkozásában sikerült elérniük. Ilyen például a vad által okozott károk ügye.

Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, a biodiverzitás megőrzése azonban nem csak a veszélyeztetett fajok védelmét jelenti, hanem a magas állománylétszámú vadfajokkal történő gazdálkodást is. A biológiai sokféleség az emberi élethez ugyanis elengedhetetlen, ezeket pedig kötelességünk megőrizni a jövő generációi számára. A hivatásos vadászok időt és energiát nem sajnálva járják egész évben a vadászterületeket, szerepük nélkülözhetetlen a fenntartható és szakszerű vadgazdálkodásban.

 Kiemelte azt is, hogy köszönet és hála illeti a vadásztársadalmat, amiért sikerült idejében megállítani az afrikai sertéspestist. A program a kitüntetések és elismerések átadásával folytatódott. Farkas Gábor r. dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének munkáját a Magyar Természeti-Vadászati Örökségért érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el. A nap folyamán különböző előadásokat láthattak az érdeklődők, úgy mint a rendőrkutya-, vadászkutya-, kürt-, szarvasbőgő-, és solymászbemutatók. Ezenfelül a legkisebbeket is tematikus játékok várták. Természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el, különböző vadételek rotyogtak a bográcsokban.

 

Kapitális vadászkürt készült
Az OMVK vármegyei titkárának, Nagypál Zoltánnak az ötlete volt, hogy az idei Országos Vadásznapnak legyen egy kuriózuma. Ez pedig nem más volt, mint egy hatalmas kürt, amelyet Juhász Zoltán, aranykoszorús hangszerkészítő- és javító mester készített. A gigantikus kürtöt pénteken a Vadászkamara éves szakmai konferenciáján leplezték le a Tulipános Házban, a szombati Országos Vadásznapon pedig már a nagyközönség is láthatta és hallhatta.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában