2023.08.19. 11:38
Fotókon a látogatás: Sissit méltatta Habsburg György Esztergomban
Lovashuszároktól, borlovagoktól kísérve vett részt Habsburg György az esztergomi Sissi-ünnepen, melyet az Erzsébet park tőszomszédságában 20 éve felállított, az uralkodónőről készült portrészobránál tartottak.

Habsburg György Sissi királyné Ehingentől Esztergomnak 20 éve ajándékozott szobránál méltatta az Habsburg uralkodó és a magyarok jó kapcsolatát
Forrás: 24 Óra
Fotó: P O. Z.
Az augusztus 19-i esztergomi eseményen többek mellett részt vett Hernádi Ádám polgármester, Erős Gábor országgyűlési képviselő, illetve Esztergom testvérvárosa, Ehingen küldöttsége is. A Sissi királynőről tartott rendezvény nyitányaként zenekari kísérettel a német és a magyar himnusz is elhangzott.
Habsburg György beszédében kiemelte, hogy a Sissiről készült híres filmsorozat – melyben Romy Schneider alakított az uralkodót – nem egészen a fontosság jegyében ábrázolta a királynőt, ezért is érdemes hangsúlyozni, hogy az uralkodónak milyen lényeges szerepe volt az 1867-es kiegyezésben, mely Magyarország egyik legjelentősebb történelmi fordulatát hozta el. Az ünnepségen végén a résztvevők megkoszorúzták az Ehingen által Esztergomnak ajándékozott szobrot.
Esztergomba látogatott Habsburg György
Fotók: P. O. Z.