Bányaszerencsétlenség

2023.08.10. 21:00

A Dorogi-szénmedence legsúlyosabb bányaszerencsétlenségének áldozataira emlékeztek Tokodon

Az 1942. július 31-én a tokodi Erzsébet aknában bekövetkezett sújtólégrobbanás ötvenegy áldozatára emlékeztek a Szent Márton-templomban.

Kemma.hu

Tokodon megkoszorúzták a bányász áldozatok emlékművét

Fotó: WP

Kardos Mihály nyugalmazott plébános celebrált szentmisét, majd azután Bánhidi László polgármester köszöntötte többek között az elhunytak hozzátartozóit, illetve Erős Gábort, a térség országgyűlési képviselőjét. Elmondta, hogy a bányák bezárásáig napról napra ezrek szálltak a föld alá, hogy életüket kockáztatva felszínre hozzák azt a szenet, ami az ország gazdaságának az életet és a fejlődést, Tokodnak pedig a gyarapodást jelentette. Az elmúlt években igyekeztek bizonyítani, hogy a település a szénbányászat nélkül is boldogul és új utakat keres annak érdekében, hogy még élhetőbbé váljon.

Bánhidi József, a Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség és a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának alelnöke kijelentette: kötelességünknek megfelelően 2023-ban is kegyelettel és tisztelettel kell megemlékeznünk azokról, akik az életüket áldozták a természettel való küzdelem során és akik a mindennapi megélhetésükért, a családjuk fenntartásáért dolgoztak.

A beszédek és Kertész Áron tokodi diák szavalatát követően a jelenlévők koszorúkat helyeztek el a templom melletti emlékműnél. A résztvevők a Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekarának vezetésével előbb a Bányászhimnuszt, végül pedig Kolbert Sándor és az általa vezetett Kék Nefelejcs Nótakör közreműködésével a Tokodi Himnuszt énekelték el.

Faragó Ferenc önkormányzati képviselő a megemlékezésen felidézte, hogy nyolcvanegy évvel ezelőtt, augusztus első vasárnapján harminchét koporsó sorakozott fel a tokodi temetőben, körülvéve gyásszal és fájdalommal. A többieket máshol, a lakóhelyeiken helyezték végső nyugalomra. Arra kérte a jelenlévőket, hogy emlékezzünk a bányaszerencsétlenség áldozataira, rajtuk kívül minden elhunyt bányászra is, a még élőknek pedig erőt, illetve jó egészséget kívánt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában