Lábatlani Sirályok

2023.07.03. 16:05

Zsonglőrködtek is a Duna napján a vizisport egyesület programján

A minap ismét koncertekkel, valamint számtalan kikapcsolódási lehetőséget nyújtva ünnepelte a Lábatlani Sirályok Vizisport Egyesület a Nemzetközi Duna Napot, amelyen a kultúra, a természet, a sport és a zene segítségével ráirányították a figyelmet az Európa jelentős részét átszelő folyó tiszteletére és a természeti értékek megőrzésére.

Kemma.hu

Családi programok is várták a fiatalokat

Forrás: 24 Óra

Fotó: W.P.

A Duna–színpadnál már a délutáni órákban megjelentek az első érdeklődők, ahol a gyermekek számára felállították a hajó formájú légvárat. A bátrabbak részt vettek a rekesztorony építésben, ahol nemcsak az számított, hogy a résztvevők mennyire pontosan illesztik egymásra az elemeket, hanem az is, hogy mennyire jó az egyensúlyérzékük. A horgonydobó és mentőgyűrű hajító verseny sem hiányozhatott a programból. A kézműves foglalkozások, ügyességi játékok mellett többen a kishajókkal, illetve tengeri kajakokkal szelték a Duna hullámait.

Az egyik legnépszerűbb program vitathatatlanul a Fővárosi Nagycirkusz produkciója volt, mely után a Cirkusziskola tanoncainak segítségével néhány trükköt is meg lehetett tanulni. Így bárki elsajátíthatta azt is, hogyan lehet a pálcával megtartani a zsonglőrtányért. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában