2023.07.15. 08:32
A fagylalt és Komárom is a szíve csücske Vajda Lucának
Nagy sikert aratott az év fagylaltja verseny, amelyet a Jókai ligetben rendeztek meg a közelmúltban. A közönségzsűri egyik tagja volt Vajda Luca kézilabdázó, mestercukrász, a Konyhafőnök című műsor tavalyi idényének második helyezettje is.
A sós mogyorós, pisztáciás és fehér csokis fagyi a kedvence Vajda Lucának
Forrás: 24 Óra
Fotó: Körtvélyfáy Dina
Vajda Luca kézilabdázó lapunknak elmondta, nem ismeretlen számára a zsűrizés feladata, hiszen már tavaly is számítottak rá a versenyen ebben a pozícióban, majd idén is felkérést kapott. Ennek pedig nagy örült, hiszen imádja a fagylaltot, és óriási dolog számára, hogy az értékelésben is részt vehet.
– Komárom a szívem csücske, mert majdnem három évig itt kézilabdáztam – hangsúlyozta Vajda Luca. – A kedvenc kézilabdás éveimet töltöttem itt. Mindig örömmel gondolok erre a városra, az pedig hab a tornán, hogy pont itt kóstolhatok különleges fagylaltokat.
Az év fagyiját keresték Komáromban
Fotók: Viszló BalázsAz idei felhozatalról azt mondta, nagyon szép alkotások készültek, amelyek finomak és különlegesek. Mint mondta, mindegyiket érdemes megkóstolni.
– Mostanában nagyon szeretem a sós mogyorós, pisztáciás, fehér csokis, nehezebb fagyikat, amelyekben az édes és a sós ízek találkoznak – nyilatkozott ízléséről Vajda Luca. – Viszont gyermekkoromban szinte csak gyümölcsfagylaltot ettem.
Hozzátette azt is, nagyon jól megértik egymást zsűritársaival, sokakat korábbról is ismert. Úgy fogalmazott, szereti ezt a közeget, hiszen itt mindig jó emberek gyűlnek össze, akik szakmailag is a topon vannak. Az eseményen Benkő Péter, a komáromi Ireks Stamag cukrászati vezetője is részt vett, akinek fagylaltja a tavalyi megmérettetésen közönségdíjas lett. Hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy itt rendezték meg a versenyt.
Családi ízek
Benkő Péter arra is kitért, a rendezvényre külön, családi kedvencei kínálattal is készültek, többek között tejbegríz, sajttorna, sárkánygyümölcs és 100 százalékos pisztácia fagyikkal, utóbbi a szicíliai termőterületükről származik. A válogatás lényege, hogy a család minden tagja megtalálhassa a kedvenc ízét. Mint mondta, az idei esztendőnek nincs különösebb slágerterméke, de a rendezvény pont a csokoládé világnapjára esett, így ők is több csokifagyival készültek a versenyre.