Szalagátvágás

2023.06.07. 17:28

Szolgálati lakást adtak át Dömösön

Szerdán szalagátvágással adták át a Magyar Falu Program keretében elnyert mintegy 40 millió forintos támogatásból az orvosi rendelő szomszédságában található épületben kialakított szolgálati lakást.

Kemma.hu

Szerdán adták át a felújított szolgálati lakást Dömösön

Fotó: W.P.

Az ünnepségen Herman Jenőné polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd felidézte, hogy a projektben felújított épület egykor szolgálati lakásként funkcionált és az volt az elképzelésük, hogy a jövőben ugyanez legyen az ingatlan funkciója. Tavaly szerződést kötöttek Horváth Alízzal, a helyi óvoda vezetőjével a szolgálati lakás kapcsán, így benyújthatták a pályázatot.

Elárulta, hogy az épület rendkívül rossz állapotban volt és nehéz volt kivitelezőt találni. Amellett, hogy az alapot is meg kellett erősíteni, a belső tereket teljesen újragondolták, ugyanis a korábbi helyiségeknek rossz volt az elosztása. A komfortos szolgálati lakásban a három szoba mellett konyha, tárolóhelyiség és fürdőszoba is található. 

Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője ismertette, hogy a Magyar Falu Program célja, hogy a minimális adóbevétellel rendelkező kistelepülések is forrásokhoz jussanak, melyek révén hiánypótló fejlesztéseket valósíthatnak meg. Véleménye szerint akkor van élet egy kisebb községben, ha működik iskola, bölcsőde és óvoda is, ezért örömtelinek tartja, hogy Horváth Alíz személyében egy olyan személy veheti családjával birtokba az épületet, aki fontos szerepet játszik Dömös életében. Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnöke megjegyezte: mivel korábban Esztergom polgármestere volt, így tudja, milyen fontos pillanatnak számít egy település életében, ha elkészül egy beruházás. A beszédek után Herman Jenőné, Erős Gábor és Romanek Etelka átvágták a szalagot, majd átadták Horváth Alíznak és férjének a lakás kulcsát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában