Búcsú

2023.06.22. 14:38

Gyászol Tata: elhunyt Nagy Gábor, a Városi Nyugdíjas Klub elnöke

70. életévében elhunyt a Városi Nyugdíjas Klub elnöke, Nagy Gábor.

Kemma.hu

A város közösségi oldalán számolt be arról, hogy elhunyt Nagy Gábor, a Városi Nyugdíjas Klub elnöke. A város önkormányzata és a városi nyugdíjas klubok közösségei fájó szívvel búcsúznak a szeretett igazgatótól.

Mint írták, Nagy Gábor az elmúlt esztendőkben fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozott az 1960-ban alakult klub programjainak szervezésén, még a pandémia idején is segítette a közösség összetartását, tavaly pedig a klub fennállásának 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget. Fontosnak tartotta a személyes kapcsolattartást, az összetartozás érzését, amelyből a nehéz napokon is erőt lehet meríteni.

A tiszteletbeli klubelnök, Kun Imre így búcsúzik a klubtagok nevében:

Elköszönés Nagy Gábor klubelnöktől!
Nagy Gábor Tatán született 1953-ban. Az általános iskola elvégzése után az esztergályos szakmát tanulta ki, majd további munkahelyein áruszállítással és áru mozgatással foglalkozott, munkája mellett igen családszerető volt. Nagy Gábort a tatai Városi Nyugdíjas Klub tagsága három éve  választotta meg a közgyűlésen  elnöknek. Munkásságát nagy lelkesedéssel kezdte. Sajnos a koronavírus korlátozta a klub életének kiteljesedését, mivel sokáig nem lehetett közös rendezvényeket tartani. 

Gábor ezalatt az internet segítségével az aktuális ünnepekről és évfordulókról küldött megemlékezést az internettel rendelkező klub társainknak. Amint a covid megkötése engedett, szervezett táncos rendezvényeket, majd Szlovéniába 3 napos kirándulást. Elvitte tagjainkat a Margit-szigetre valamint az új MOL-székházba, megtekintették a Majki-apátságot és az Oroszlányi-bányamúzeumot, legutóbb túrát szervezett a Tisza-tóra.

Szeptemberben egy 50 fős autóbusszal Horvátországba szervezett kirándulást egy utazási irodán keresztül. Folytatta az elődje által létesített testvérklubos kapcsolatokat Szőgyén és Gúta nyugdíjas klubjaival. Felvette a kapcsolatot Székelyudvarhely nyugdíjas közösségével is, akikkel baráti szerződést kötött. Gábor a számítógépes ismereteit önszorgalomból szerezte, amit jól tudott alkalmazni a klubunk érdekében is.

Sajnos hirtelen eltávozása kettétörte klubvezetői pályafutását. Emlékét mindnyájan tisztelettel megőrizzük! Adj Uram örök nyugodalmat Neki és az örök Világosság fényeskedjék Neki!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában