2023.06.20. 09:31
Csokorba szedték a levendulát Kesztölcön
Számtalan érdeklődő kereste fel az elmúlt hétvégén a Pilis lábánál elterülő Pálos Gyógynövénykertet, ahol a szervező Kesztölci Gasztro- és Borkultúráért Egyesület levendulaszüretet tartott, ahová a helyieken kívül a környékbeli településekről, sőt még Dunakesziről is érkeztek látogatók.

A Pilis lábánál szüretelték a levendulát
Forrás: 24 Óra
Fotó: W. P.
A szervezet még 2016-ban, a Magyar Pálos Renddel együttműködve hozta létre a festői környezetben, az Országos Kéktúra útvonal melletti területen a kertet, ahol a levendula mellett például borsikafű, máriatövis, rozmaring és zsálya is található. Idén a kakukkfű helyére talajjavítás és méhlegelő céljából mézontófüvet, azaz facéliát ültettek, ami az elmúlt években a természetfotósok egyik kedvence lett.
Az ingyenes szüret résztvevői az egyesület bodzából és zsályából készült limonádéját is megkóstolhatták. A kertet Erős Gábor országgyűlési képviselő Kara József Zoltán, a szervezet elnökének, illetve Szivek György és Szivek Péter, a kesztölci Szivek Pince borászainak társaságában járta be.