Köszönet

2023.06.03. 11:15

Császáron köszöntötték a pedagógusokat

Hazánkban 1952 óta ünnepeljük a pedagógusnapot.

Kemma.hu

A kicsik is részt vettek a köszöntésben

Forrás: beküldött

Fotó: Beke Gyöngyi

Császáron is köszöntötték a pedagógusokat a már megújult Közösségi Házban. Hagyomány, hogy a nyugdíjas, aktív és a GYES-en lévők is jelen vannak az eseményen, továbbá a Képviselő Testület. Természetesen a Szülői Munkaközösségekkel karöltve. Ugyan az iskola már a KLIK-hez tartozik, de az óvodában és iskolában tanítók, sőt a hitoktatók, lelkészek is kapnak meghívót.

A szokásokhoz híven az óvodások és iskolások köszöntik kis ünnepi műsorral a meghívottakat, majd a főzőkonyhájukon elkészített finom vacsora után a szülők által sütött házi süteményekkel kínálják vendégeiket. A nap zárásakor kötetlen beszélgetés keretében ismerkednek az aktív pedagógusok a már nyugdíjasokkal, és ez jó alkalom az iskolából nyugdíjba vonulóknak is, hogy találkozzanak egymással. A pedagógusnapon természetesen a virág sem maradhat el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában