Több mint 600

2023.05.05. 06:55

Fáklyafényes felvonulással búcsúztak az esztergomi végzősök +fotók

Esztergom hét középiskolájának több mint hatszáz végzős diákja vett részt a hagyományos fáklyás felvonuláson május 4-én este.

P. O. Z.

Esztergom hét középiskolájának több mint hatszáz végzős diákja vett részt a hagyományos fáklyás felvonuláson május 4-én este.

Forrás: P. O. Z.

A Vízivárosból induló és a főtérre érkező hatalmas ballagó tömegben a tanulók mellett tanáraik, igazgatóik, szüleik, rokonaik és barátaik együtt ünnepeltek. A rendezvény menetében, koreográfiájában több olyan zenés és prózai elem is volt, melynek során a végzősök és tanáraik együtt szerepeltek, ezek között több is volt, amelyben a pedagógusok iránti hálát és tiszteletet fejezték ki a diákok. 

Erős Gánor országgylési képviselő is jelen volt a fákylsá ballagáson
Erős Gánor országgylési képviselő is jelen volt a fákylsá ballagáson
Fotó: P. O. Z.  / Forrás: 24 Óra

A végzősök nevében Aszódi Veronika, a város nevében Steindl Balázs alpolgármester mondott beszédet. A Szent Erzsébet iskola diákja többek között a tanulóévek értékes emlékeiről, tapasztalatairól beszélt. Az alpolgármester  a város nevében megköszönte a pedagógusoknak, hogy segítették a tanulókat a felnőtté válás felé vezető úton. Az ünnep végül egy több órás zenés blokkal zárult, melyben azok a dalok adták a talpalávalót, melyet a végzős tanulók írtak össze egy kívánság slágerlistára.

Ballagók a belvárosban
Ballagók a belvárosban
Fotó: P. O. Z.  / Forrás: 24 Óra

 

 

Címkék#ballagás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában