Összefogás

2023.04.05. 18:28

3 forintos tej a patakban - több évtizedes szemetet szedtek ki a Cuha-patakból

A Cuhai-Bakony-ér a Bakony egyik legjelentősebb patakja, a Duna jobb oldali mellékvize Magyarországon. Közkedvelt kirándulóhely, azonban ezúttal nem a szépségét látták meg az önkéntesek. Gumiabroncs, tejeszacskó, PET-palackok borították természeti kincsünket.

Kemma.hu

Forrás: veol.hu

Gumiabroncsok sokasága, több évtizede a mederben található tejeszacskók hevertek a Cuhában, amelyektől szombaton önkéntesek szabadították meg a patakot.

Önkéntesek tisztították meg a Cuha -patakot
Volt bőven szemét a patakban
Forrás: veol.hu

Mintegy félszázan vettek részt a civil kezdeményezésben, a Cuha-takarításban a Zirc és Vinye közötti szakaszon. Kézi erővel húzkodták, szedték össze többen a gumiabroncsokat. Azt, hogy az összegyűjtött tejeszacskók már régóta itt lehettek, azért lehet mondani, mert feliratuk szerint még a bennük lévő tej literenként 2,5, három és öt forintba került. Persze nemrég az erdőben eldobott üdítőitalos PET-palackokat is találtak az önkéntesek. Még Székesfehérvárról és Győrből is érkezett egy-egy család – olvasható a veol.hu-n.

A patakban huszonöt halfaj él, amelyből öt védett, míg partjai mentén számos védett növényfaj talál megfelelő élőhelyre.

Önkéntesek tisztították meg a Cuha -patakot
Többen összefogtak
Forrás: veol.hu

Két évvel ezelőtt 2,4 tonna lerakását kellett kifizetni egy ugyanilyen összefogás után, amely akkor ötvenezer forintba került. Igaz, idén nem jött össze ekkora mennyiség, ami egyfelől örömre is adhat okot, de azért így is több zsákot megtöltöttek az önkéntesek. A szombati közös munkát több helyi vendéglátóegység is támogatta. Zsíros kenyeret készítettek az önkénteseknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában