Emlékékszer

2023.03.01. 20:00

Medál készülhet szeretteink hamvaiból Tatabányán

Elsőre érdekes lehet elhunyt hozzátartozóink hamvait magunkon viselni nap mint nap, mégis több mint száz ilyen jellegű rendelést teljesített a tatabányai emlékékszer-készítő az elmúlt három évben. Ribai-Földi Alexandra szerint a kegyeleti ékszerek pozitív jelentéstartalommal bírnak: szívünk felett hordhatjuk szeretteinket akkor is, ha már nincsenek közöttünk.

Wágner Zsanett

Szeretteink emléke mindig velünk lehet

Forrás: beküldött

– Öt évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni különleges ékszerekkel. Kezdetben állatszőrök és fogak felhasználásával készültek – kezdett történetmesélésbe Ribai-Földi Alexandra, akinek mindig volt háziállata, főként kutyája és így lett személyes történetből munka. Eltelt néhány év, 2020-at írtunk, amikor férje tanácsát meghallgatva, érdeklődni kezdett a kegyeleti ékszerek iránt.

– A gondolatot hamar tettek követték és a világhálón kezdtem kutakodni a kegyeleti ékszerek után. Egye jobban ástam bele magam a történetbe – folytatta Alexandra, akinek ebben az időben érkezett első ilyen jellegű megrendelése is és elkészítette első, hamvakból készült ékszerét.

emlékékszer
Ezekkel az ékszerekkel valóban mindig velünk lehetnek elhunyt szeretteink
Forrás: beküldött

– Sokszor egészen megrendítő dolgokat hallok. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a megrendelők elmondásaiból ismerem az elhunytak történetét. Ez a munkám velejárója, viszont a másik része sokkal örömtelibb. Egyfajta kapaszkodót adok és hiszem, hogy szerettünk így tovább él az emlékezetünkben – vallja Alexandra, miközben tisztában van vele, mennyire megosztó a kegyeleti ékszerek társadalmi elfogadottsága. Szerinte az első reakció sok esetben a teljes megdöbbenés, de az évek múlásával elfogadóbbak, mondhatni nyitottabbak lettek az emberek.

– Egyre kevesebb nemtetsző reakciót kapok. Mindenki szeretné megőrizni egy-két szeretett emléket, és ennek ez egy jó módja lehet – mondta az ékszerkészítő, aki jól tudja, esetében a hibázási lehetőség komoly vesztességgel járhat.

Alexandra többször is egyeztet a megrendelővel, mielőtt elkezdené a munkát. Semmit sem bíz a véletlenre. Műhelyben dolgozik és sok esetben akkor, amikor már mindenki alszik. Jól tudja, hogy a folyékony alapanyagból mekkora adagot kell kikeverni, mielőtt öntőformákba vagy fémalapokba kerülne.

emlékékszer
A szeretet mindig összeköt
Forrás: beküldött

– A hamvakat vagy felületre, vagy az anyagba dolgozom. Ha felületre, akkor nincs „felesleg”. Ha belekeverem az anyagba, akkor lehet olyan, hogy kicsit több marad bedolgozva. Ebből ajándék medál készül – tette hozzá a tatabányai vállalkozó, aki szívesen dolgozik fém és bőr kiegészítőkkel, amit ékszerrel szerel össze. Egy emlék­ékszer ára körülbelül 15 és 20 ezer forint között mozog, ha nagyobb ékszerről van szó, akkor már 25 ezer forintnál kezdődik az ár. 

Típustól függ, hogy a megrendeléstől számítva mikor lesz kézzelfogható az ékszer. Alexandra jelenleg egy német megrendelésen dolgozik és csak ezután tud a következő feladatra összpontosítani. Azt mondja, legalább két hetet kell várni, de hat hétnél tovább biztosan nem. Lapunk kérdésére, hogy volt-e elégedetlen vásárló, elmondta, egyszer fordult elő. Abban az esetben is inkább az ékszer méretével volt probléma.

– Választható több forma, szín és méret. Népszerű a szív alakú nyaklánc és nem is a kegyeleti ékszerek, hanem az emlékdarabok fogynak leginkább. Sok édesanya kér meg, hogy kisbabája első hajtincsét formázzam ékszerré – mondja Alexandra, aki háromgyermekes anyukaként ugyancsak őriz néhány saját készítésű medált kertvárosi otthonában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában