Tavaszodik

2023.03.11. 20:58

Gólya-hír: főleg a Tatai és az Oroszlányi járásban kelepelnek a madarak

Magyarországon ötévente zajlik országos fehérgólya-felmérés (legutóbb 2019-ben volt), de a köztes években is az ország feléről gyűjt adatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennek köszönhetően tudjuk, hogy a 4 100 párra becsült hazai fehérgólya-állomány számára a tavalyi aszályos év átlagos költési sikert hozott.

Várvizi Tamás

Gólya

Forrás: MME

Azt, hogy a kirepült fiókák milyen kondícióval vágtak neki a vonulásnak, nem tudjuk. Erre az ad majd választ, hogy a 2022-ben meggyűrűzött több mint 1200 fióka közül mennyiről kapunk megkerülési adatokat a vonulási útvonalak és a telelőterületek országaiból, illetve közülük hány tér majd vissza három-öt év múlva ivaréretten költeni.

A tavalyi év végéig 3 391 fészkelőhelyről érkezett be információ, amelyből 1 626 fiókákat sikeresen repítő pár, 276 sikertelen pár, 590 üres fészek, 35 fészekkezdemény, 807 üres fészektartó, 34 fészket foglaló magányos gólya, 23 esetben pedig ismeretlen fiókaszámú fészkelőpár volt. Ezek adatok az állomány csaknem felét fedik le.

Ami Komárom-Esztergom vármegyét illeti, szűkebb hazánkban nem túl jelentős a gólyák száma például Csongrádhoz, Bács-Kiskunhoz, Borsod-Abaúj-Zemplénhez képest, ahol tavaly egyes körzetekben 30 körüli gólyapárt figyeltek meg. Szűkebb hazánkban a vizekben gazdagabb Tatai, illetve Oroszlányi járásban, illetve a Kisbéri egy részében figyeltek meg (lásd térképünket).

Az ország nagy részét lefedő 2019. évi országos felmérés adatait alapul véve megbecsülhető az aktuálisan fel nem mért területek gólyaállománya is. Ez alapján 4100 pár körülire becsülhető a 2022-ben Magyarországon fészkelő gólyapárok számát. Ez megegyezik a 2019 óta tapasztalt állománynagysággal. Sajnos már azt is eredményként kell elkönyvelni, hogy a sok madárfajnál tapasztalt és a fehér gólyánál is kimutatott korábbi állománycsökkenés utóbbi faj esetében az utóbbi pár évben megállt. A csökkenésben nem csak az aszályos időjárás játszik szerepet, de a modern, intenzív mezőgazdálkodás miatt csökkenő táplálékmennyiség és a természetközeli élőhelyek mennyiségének csökkenése is.

Az adatgyűjtést segítette, hogy megújult az MME online gólyás adatbázisa. A csaknem két évtizedes honlap születésekor országosan egyedülálló szolgáltatást is tartalmazott a fészkek helyének Google térképes bemutatásával és egészen mostanáig kitűnően betöltötte feladatát, de napjainkra elavult. Elkerülhetetlen volt egy új adatbázis elkészítése, mely átvette a korábbinak közel 14 ezer fészkét, az azokhoz tartozó 118 ezer költési adatot, 55 ezer napi megfigyelést, illetve mintegy 67 ezer fotót. 

Nem fáztak
Jó hír, hogy a tavalyi aszályos időszakban sem esett vissza hazánkban a fehér gólyák fiókaszáma. A faj kedveli a vizes, tocsogós élőhelyeket, mocsarakat, nedves réteket, de valójában bármit elfogyaszt, amit meg bír fogni és le tud nyelni. Ez lehet földigiliszta, egér, pocok, bogár, kisebb számban hal, béka, sikló. A tavalyi száraz évben sok szöcskét, sáskát, tücsköt tudtak fogni a gólyák a szárazság miatt kiégett gyepeken. Viszont nem volt olyan hideg, esős periódus, amiben a fiókák megfázhattak, elpusztulhattak volna. Ennek köszönhetően az átlagosnál kicsit jobb, de nem kiemelkedő volt a költési eredmény. A költőpárok 7 százaléka 1, 23 százaléka 2, 37 százaléka 3, 15 százaléka 4, 1 százaléka pedig 5 fiókát repített, 17 százalék volt a sikertelen párok aránya. A sikeres párokra számolt átlagos fészkenkénti fiókaszám 2,77, az összes költőpárra számított 2,33 volt.

 

 

Címkék#gólyák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában