Dióhéjban

2023.03.30. 13:00

A Komáromi járás hírei

Fenntarthatóság, környezetvédelem

Almásfüzitő Örökös ökoiskolaként, az Almásfüzitői Fekete István Általános Iskolában a fenntarthatóság, a környezetvédelem mindig központi helyet képvisel a pedagógiai folyamatok tervezése és megvalósítása során. Idén a leendő elsős nebulókat is vendégül látták a korcsoportokra bontott foglalkozásokon. A tanintézet Facebook-oldalán közölt beszámoló szerint, Vími Kristóf tanár szervezésében rendkívül színes, érdekes, és izgalmas feladatok megvalósításában vehettek részt a gyerekek.

Megtudhatták, mi az a sercli

Ács A Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvár közösségi oldal szerint "csuda jó hangulatban" telt az a találkozó, amelynek vendége Bosnyák Viktória és Dudás Győző volt, akik négy osztálynyi gyerkőcnek és tanító néninek maradandó élményt szereztek. A hallgatóság ízelítő kapott jobbnál jobb könyveikből, a kicsik megtudhatták mi a sercli és felidézték a májer szó jelentését is.

Ismét gyűjtötték a szemetet

Bana Lelkes maréknyi csapatunk hatékony munkát végzett ismét. Az önkormányzat Facebook-oldalán mondott köszönetet Lanczer János mezőőrnek a szervezést, továbbá Bakacs Lászlónak, Baranyai Ernőnènek, Baranyai Katalinnak, Gágó Szabolcsnak, Szűcs Istvánnak, Vizkeleti Ferencnének a részvételt, illetve Sipos Norbertnek és Sipos Istvánnak, akik a hulladék depózásában nyújtottak ismételten segítséget. Végül – de nem utolsósorban – köszönetet mondtak Toma Richárd polgármesternek a finom ebédet, amivel várta és megvendégelte az akcióban résztvevőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában