Erőltetett menetben

2023.02.23. 16:21

Tardoson ért végett a XXIII. Doni Emléktúra

Harminckét kilométert meneteltek a XXIII. Doni Hősök Emléktúrán a résztvevők Gyermely-Bajna-Héreg-Tardos útvonalon két napon keresztül. A hó és a fagy helyett idén a sárral kezdett megküzdeniük.

Goletz-Deák Viktória

Az emléktúra résztvevői

Forrás: Beküldött

Fotó: Beküldött

Koszorúzással ért véget a XXIII. Doni Hősök Emléktúra Tardoson a Templom téri emlékműnél. A 15 túrázó két napos menetelés után érkezett a településre, ahol idén is nagy örömmel fogadták őket: többek között a helyi általános iskola diákjainak műsora színesítette a rendezvényt.

Jásdi Balázs a túra ötletgazdája a 24 Órának elárulta, hogy az első emléktúrát 2000-ben szervezte, akkor negyedmagával indult útnak Tapolca-Diszelről és a Haláp hegyet kerülték meg. Az esemény sikerét mutatja, hogy 2015-ben már 250-en vonultak be az egri várba a túra végén. Ekkor döntött úgy a szervező, hogy a következő években inkább több helyszínen tartanak kisebb túrákat. Idén már több mint 20 különböző csapat indult útnak január 12 és február 18 között. Jásdi Balázs elárulta, hogy főszervezőként ő már csak a két kedvenc túrájához csatlakozik minden évben: az egyik a zempléni, a másik a gerecsei.

– Az első gerecsei túrát még 2010-ben szerveztük meg, akkor Tata volt a célállomás és a laktanyában tartottuk utána az ünnepséget. Azonban az évek során végül Tardos lett a végállomás, ahol mindig hatalmas örömmel és kedvesen fogadnak bennünket – magyarázta a szervező, aki minden évben, január 12-én a magyar hadsereg vezérkari főnökétől kapja meg a menetparancsot. A zárótúra végén pedig az egyik katonai elöljárónak kell leadnia a jelentést. Egyébként az esemény fővédnöke a kezdetek óta a honvédelmi miniszter.

Az ötletgazda elmondta, hogy az első túra célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a háborúból hazatért hősökre, mert őket valamiért elfelejtettük. 

– Amikor még éltek a doni ütközetből hazatért hős katonák, akkor az ő tiszteletükre tartottuk a túrákat. Sajnos már az utolsót is eltemettük, így ma már a fiataloknak szól, hogy megismerjék az egykori katonák helytállását. A gyász ideje lejárt, a katonák fele hazajött, ünnepeljük a hazaérkező hősöket! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a katona minden esetben hős és nem áldozat és őket ünnepelni kell! Csak így lehet haderőt fenntartani és építeni – vélekedett Jásdi Balázs, akinek kezdeményezése élesztette fel országszerte a doni megemlékezéseket. 

A sárral kellett megküzdeni
A doni katasztrófa után a túlélő magyar katonáknak a hazafelé vezető úton a -30 fokos faggyal és a hóval is meg kellett küzdeniük. Voltak, akik majdnem 300 kilométert gyalogoltak a legalapvetőbb felszerelések nélkül. Sokan súlyos sebekkel, fagyási sérülésekkel értek haza február végén. Az emléktúrákat is ebben az időszakban szervezik, hogy hasonló télies időben kelljen menetelniük a résztvevőknek. Idén azonban az enyhe időjárás miatt nem a hó, hanem a sár nehezítette a túrázók útját. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában