Az oroszlányi színésztehetség már 8 évesen színpadon állt

– Ki volt kezdetben a példakép?
– Körülbelül kétéves lehettem. A csapból is Zámbó Jimmy zenéje folyt. Rádiók és televízióműsorok tucatjaiban lehetett őt hallani és látni. Később egyre több dalát dúdoltam. Hogy pontosan melyiket, arra már nem is emlékszem. Szerettem ezt az időszakot.

– Milyen emlékek vannak az első versenyről?
– Első szárnypróbálgatásaim az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolához köthetőek. Örökké hálás leszek Fehérvári Mónikának, az akkori osztályfőnökömnek, aki felkarolt és benevezett az iskolai megmérettetésre. Mindössze hétévesen életem első népdaléneklési versenyén találtam magam és felállhattam a képzeletbeli dobogóra. Második lettem, az A Csitári hegyek alatt című dallal. Nyolc éven át jártam versenyekre, ezt leszámítva mindig első lettem. Volt iskolai, városi, majd három megyei verseny, amit az országos megmérettetés koronázott meg, melyen negyedik lettem.

– Az énekléssel párhuzamosan felfigyelt tehetségére Hegyi Mónika is. Ez azt jelentette, hogy ilyen fiatalon tárt karokkal várta az általa működtetett HeMo Musical Stúdió?
– Az életem egyik legmeghatározóbb pontja volt. Nagyszerű érzéssel tölt el a mai napig, hogy nyolcévesen megismerkedhettem a színpaddal, a színházi léttel, a drámával. Sok musicalban játszottam. Például a Valahol Európában Szeplős karakterét alakítottam. Tizenegy évesen éreztem úgy, hogy szeretnék komolyabb vizekre evezni. A sulis hirdetőtáblán láttam, hogy lehet jelentkezni a tatabányai társulathoz, ahová gyerekszereplőket kerestek egy Móricz-darabhoz. A válogatás után kaptam egy nagy lehetőséget. Nem hagyhattam ki a Légy jó mindhaláligot. Gondoltam, előadom A Csitári hegyek alatt című dalt.

− Ami már többször szerencsét hozott...
– Fél órára összeült a stáb: Crespo Rodrigo színházigazgató, Pesty-Nagy Kati rendező és Molnár Ferenc koreográfus és eldöntötték, hogy ki milyen szerepre lenne alkalmas. Eljött az értékelés és a rendező azt mondta, hogy ilyen tehetség ezer évente születik. Végül Nyilas Misi szerepét osztották rám.

– Mit szóltak a szülők?
– Eszméletlen büszkék voltak. Ellenben én, tizenegy éves fejjel még nem fogtam fel a szavak súlyát, de azt tudtam, hogy ez egy nagyon nagyon biztató dolog és komoly dologról van szó.

– Nem lehet nem észrevenni, hogy egy gyermekről van szó. Sosem érezte úgy, hogy inkább focizna a barátaival, mint próbálna?
– Kemény időszak volt, de semmit sem bántam meg. Júniust írtunk, amikor elindultak a próbák. Hétfőtől péntekig reggel 9-től volt, hogy éjjel 2-ig a színházban voltam. Aztán szeptemberben elkezdődött az iskola. Más gyerekeknek, ugyanis nekem október elsején volt a bemutató. Iszonyatosan izgultam, de kell annál jobb bizonyíték a sikerre, hogy két évadot élt meg a darab?

– Merthogy jókor volt jó helyen a színpadon?
– Egyik szabadnapomon látogatóban jártam a színházban. Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház akkori rendezője jött velem szembe a folyosón, aki mellesleg vendégrendező volt akkoriban a Jászai Mari Színház, Népházban. Meglátott és felkiáltott: Nekem ő kell a kis Maugli szerepére! A musicelek közül A dzsungel könyve élte meg a leghosszabb időszakot. Nem volt olyan előadás, hogy egy szék is üresen maradt volna. Sőt, pótszék kellett. Közben párhuzamosan próbáltam A Négyszögletű Kerek Erdőt is, amit aztán elvittünk Keszthelyre és Veszprémbe.

– Tizenévesen nem lehetett könnyű országot járni, egyedül. Hiányzott a család?
– Nem volt könnyű távol lenni tőlük. Egyedül üldögélni egy hotelszobában esténként. De nagyon kedves kollégákkal dolgoztam együtt. A felnőttszínészek nagyon figyeltek rám, sokszor segítettek. Évek alatt rengeteg "családom" lett.

– A színházmentes időszakra is volt másik terv?
– Bizony, volt egy időszak, amikor gyerekszerepet már nem, felnőttet pedig még nem játszhattam. 2016-ban újra Hegyi Mónikánál dolgoztam. Jött a Padlás, A Játékkészítők és egy újabb kihívás, a Barátok közt című népszerű televíziós sorozatba kért fel Kinizsi Ottó néhány epizódszerepre. A felvételek alatt annyira izgultam, hogy egy óra alatt készült el a néhány másodperces jelenet. Négy hónap alatt aztán megszoktam, hogy Berényi Mikivel minden nap találkozom. Nagyjátékfilmben Machatsek Gyulát alakítottam, az Akik a hazára voksoltak című soproni dokumentumfilmben.

– Elvállalt olyan szerepet is, amire utólag kevésbé büszke?
– Nemhogy a játék, a válogatók sem mentek mindig könnyen. Csaknem hatvan “fellépésen” vagyok túl, köztük volt egy mélypont is. A Pál utcai fiúkban nem kaptam szerepet. Ellenben elvállaltam egy doku-realityt. Lényege, hogy amatőr szereplőkkel mutatnak be megtörtént eseményeken alapuló sztorikat. Utólag azt mondom, nem ez volt életem legnagyobb munkája.

– Mi volt az?
– A Mancs őrjárat nevű amerikai produkció, amit Budapesten vettek fel négy évvel ezelőtt. Négy évvel ezelőtt volt a meghallgatás, amin az Aladdinból az Új élményt énekeltem. Hetekkel később hívtak, hogy szerződtet a New York-i mesecsatorna. Kaptam egy jelmezt, így váltam négy hétre Marshallá, a tűzoltókutyává. Egy órás előadáson 25 kilóval a vállamon kellett táncolnom és énekelnem. Sokszor az ájulás kerülgetett, de a nagyközönség imádta az előadást. Sopronban, Szegeden és Veszprémben is voltunk, de romániai turnéra is elvittük.

– Interjúnk kezdetén csörgött a telefon, az egyik tehetségkutatótól keresték. Régi az együttműködés?
– Tizenkét évesen indultam először tehetségkutatón. Demjén Ferenctől énekeltem a Szabadság vándorait. Csillag ugyan nem született, de sok tapasztalatot nyertem. Aztán kerestem magamban az X-et a mentorok előtt, az Ének iskolájában pedig a zsűrik előtt álltam. Most kaptam egy lehetőséget, hogy sztár legyen belőlem. Pápai Joci a hangomnak már korábban bizalmat szavazott. Személyesen gratulált a sikereimhez. Közös pont is van az életünkben. Joci Tatán él, én pedig három éve költöztem oda.