Újra régi fényében tündököl a Vértesben harcoló hősök emlékműve

A Feol.hu tájékoztatása szerint a település honlapján számoltak be róla: az elmúlt esztendőkben a kőalap bealgásodott és bemohásodott, a talpazat elkezdett rozsdásodni, a kereszt pedig szürkés árnyalatú lett. Az enyhe időjárást kihasználva a keresztet lecsiszolták, fa-felújítóval bekenték, algamentesítették, végül két rétegben UV-védelemmel ellátott kemény olajjal fedték be. 

Az emlékmű fém talpazatát rozsdamentesítették, majd előbb alapozóval, később fekete fémfesték kalapácslakkal festették le. A kő talapzat felújítását egy homlokzattisztításra, graffiti- és algaeltávolításra specializálódott cég mechanikus beavatkozás nélkül végezte el környezetbarát vegyszerrel és nagynyomású forró vízzel,  amely feloldotta az algákat. A művelet végén a kőfelület algamentesítő bevonatot kapott.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Szebenyi István, a „Sírjaink hol domborulnak” című kötetében kutatta a Vértesben elesett katonák sírjait, melyben emellett Majkpuszta második világháborús eseményeit is feltárta. A térségben végzett munkásságának elismeréseként később átvehette  a Rákóczi Szövetség legrangosabb díját Oroszlányban. A könyvet Ruszin-Szendi Romolusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka méltatta és Ádám Barnabás, ezredes, a Honvéd Huszár Díszegység parancsnoka mutatta be a hallgatóságnak.

A hadszíntérkutató a huszárok hősiességéről szólva felidézte: a körülményekhez és helyzetükhöz képest igen derekasan harcoltak és nem adták meg magukat, minden négyzetméterért meg kellett, hogy szenvedjenek az oroszok. 

„Nem olyan idő volt, mint most, egy-másfél méteres hó, mínusz harminc fok kínozta a katonákat. Ma is látszódnak azok a lövészárkok, ahová beásták magukat, aztán két és fél hónapig lényegében ott éltek azokban a gödrökben. El lehet képzelni, milyen állapotok uralkodtak. Januártól március 16-ig sok olyan hőstett megtörtént a Vértesben, amit feljegyeztek, és ezt a tudásunkat későbbi kutatásaink nyomán sikerült bővíteni.”