Értékek

2022.12.04. 22:13

Templombúcsú és a Zsimgondy-forrás megáldása hozta össze az annavölgyieket +fotók

Templombúcsú után áldották meg a Zsigmondy-forrást a Szent Borbála nap előtti szombaton.

W. P.

A hívek fáklyákkal, mécsesekkel a kezükben vonultak át a forráshoz

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Szombaton, a templombúcsú alkalmából Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök celebrált szentmisét a Szent Borbála-templomban, majd megáldotta a tavaly átadott Zsigmondy-forrást. Az ünnepen Rajk János plébániai kormányzó üdvözölte a lelkipásztort, aki felidézte, hogy Szent Borbálához nem csak a bányászok fohászkodnak, hiszen több a középkorban például hozzá kötötték a „jó halál” kegyelmének kérdését is. Mohos Gábor szerint az emberek néhány évtizeddel ezelőtt kezdték el azt gondolni, hogy a tudásukkal és a fejlődő technika révén minden kihívást legyőzhetnek, azonban egyre inkább rádöbbennek, hogy igenis szükségük van Isten segítségére.

A szentmisét követően a hívek fáklyákkal, mécsesekkel a kezükben vonultak át a forráshoz, ahol Szepesi Zsuzsanna tokodi költő felolvasta erre az alkalomra született versét. Bánhidi József polgármester felidézte, hogyan a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány támogatásával alakították ki a környezetet, mely egyre népszerűbb a helyiek és a kirándulók körében is.

Az áldás után elsőként Bánhidi József és Erős Gábor országgyűlési képviselő, majd Glevitzky István, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Dorogi Helyi Szervezetének elnöke, illetve Mráz László vezetőségi tag koszorúzott. Az összejövetelen Zelenai István pilisvörösvári nyugalmazott bányamérnök is a mikrofon mögé járult, aki elmondta azt a német nyelvű, Szent Borbálához szóló imát, melyet a bányászok azelőtt mondtak el, hogy lementek volna a mélybe.

Az alkalmat megragadva a lakosság nevében köszöntötték a polgármesteri hivatal dolgozói az annavölgyi polgármestert, a forrás megálmodóját és megvalósítóját, aki idén ünnepelte megválasztásának huszadik évfordulóját. Az elismerés átnyújtása után Erős Gábor is méltatta a polgármestert és úgy fogalmazott: Annavölgy szerencsés lehet, hogy ilyen kitartó, elszánt vezetője van. Az ünnepség után a polgármesteri hivatalba invitálták a jelenlévőket, ahol az állófogadás előtt Glevitzky István mondott pohárköszöntőt, majd az OMBKE Dorogi Helyi Szervezete nevében átnyújtott egy régi bányatérképet Bánhidi Józsefnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában