Fejlesztés

2022.12.30. 18:17

A tervek szerint tavaszig maradnak a lezárások Tatán, a Gesztenye fasoron

Hónapok óta folynak a munkálatok a Gesztenye fasoron, megnehezítve az ott élők és az arra közlekedők mindennapjait. A jelenlegi tervek szerint a lezárások még jövő tavaszig megmaradnak.

Goletz-Deák Viktória

A harmadik szakaszba érkeztek a munkálatok a Gesztenye fasoron

Forrás: 24 Óra

Fotó: G. D. V.

Több mint 1 milliárd forintból fejlesztik Tatán a csapadékvíz-elvezető rendszereket. A fejlesztéssel az Újhegyi úti vízfolyással kapcsolatos csapadékvíz-elvezetési problémákat tudja felszámolni az önkormányzat. A beruházás közel 1400 méteres szakaszt érint. 

A Gesztenye fasoron a munkálatok immár a harmadik szakaszba érkeztek, ami várhatóan 2023 márciusáig tart. Ennek következtében újabb forgalmi változásokat vezettek be. A Gesztenye fasornak a Zrínyi–Mikovényi utca felőli részét a forgalom számára megnyitották a Zsigmond utcáig. 

Innen a Zsigmond utca, vagy a Szent István utca felé van lehetőség tovább haladni, amiken keresztül kihajthatnak a Bacsó Béla utcára. Eközben a Gesztenye fasornak a Zsigmond utcától a Bacsó Béla útig lévő szakaszát elzárták a forgalom elől, csak a gyógyszertár és az épületgépészeti bolthoz lehet behajtani. A további részre csak az ott lakok juthatnak be a munkavégzési időn kívül. 

A felújítás a tömegközlekedést is érinti, a Gesztenye fasoron továbbra sem közlekedik a 2-es busz. A munkálatok ideje alatt a Bezerédi úton keresztül éri el a Bacsó Béla utat és halad tovább a vasútállomás felé. 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 1 milliárd 172 millió 67 ezer 73 forint európai uniós támogatás segítségével és kormányzati többlettámogatással valósul meg az Újhegyi úti vízfolyás zártszelvényének átépítése. Ehhez kapcsolódnak a Gesztenye fasori munkálatok is. A beruházásról a tata.hu számolt be. 

Több száz családot érint

– A Vasút utcán, a Gesztenye fasoron végighaladó fejlesztésről beszélünk, mely több mint ezer embert, 100 családi házat, 250 társasházi lakást és egy önkormányzati óvodát érint. Ezek az ingatlanok védettebbé válnak a jövőben a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékkal szemben – mondta Rigó Balázs alpolgármester, aki hozzátette: a Gesztenye fasoron élőknek lehetőségük van arra, hogy a saját házaiknál lévő csapadékelvezető csatornáikat rácsatlakoztassák az épülő, új csapadékvíz-elvezető hálózatra. 

Az érintett vízfolyás a város keleti határában ered, részben nyílt mederben, részben zárt csatornával, a terület mélyvonalán haladva éri el a vasútvonalat. A vasúti pálya keresztezését követően a vasúttal párhuzamosan kiépített mederben – a Vasút utcai telkek végében – folyik, majd ezt követően a Vasút utca–Vasút köz–Bacsó Béla úton vezetve éri el a Szent István utcát. 

A csatorna végül a Malom-patakba köt be, amely az Által-érbe vezeti el a vizet. A problémát az okozza, hogy a vasút melletti ároktól induló csatorna vízszállító képessége kicsi, ezért nagyobb intenzitású csapadék esetén jelentős mértékű visszaduzzasztás tapasztalható. Emiatt az árokban megemelkedő vízszint a Vasút utcai telkeket elöntve folyik le a területen, és további súlyos elöntések jelentkeznek a Gesztenye fasoron és a Szent István utcában is. 

A projekt célja, hogy a városrész csapadékvíz kiöntésektől veszélyeztetett utcáiban egy megfelelő csapadékvíz elvezetési rendszer épüljön ki, amely biztonságosan képes elvezetni a befogadóba az egyszerre lehulló nagy mennyiségű esőt. A tervek szerint a patak meglévő zártszelvényét átépítik. 

Az új zártszelvény nyomvonalának kiválasztásánál az volt a célkitűzés, hogy a vasút melletti árok vizét a legrövidebb úton a Malom-patakba lehessen elvezetni úgy, hogy a csatorna megközelíthetősége biztosított legyen, s az ne bekerített családi házas telkeken haladjon át. Ennek figyelembevételével a tervezett csatorna nyomvonalát a vasút melletti MÁV területen, majd a Gesztenye fasor útburkolata alatt vezetve alakítják ki. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában