Egyedi, vagy egyéni

2022.11.08. 07:00

Már több mint 4000 új rendszám járja Komárom-Esztergom megye újtait

Komárom-Esztergom megyében a júliusi bevezetése óta mintegy négyezer új, hét karakteres rendszámot, míg a zöld típusú változatból százegy darabot adtak ki.

Walczer Patrik

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Ádám

Július első napjaiban még igazi látványossággá vált és kis túlzással fel is kaptuk a fejünket, ha típustól függetlenül egy olyan jármű haladt el előttünk, mely a már hét karakterből álló rendszámot viselte. Aztán ahogy teltek a hetek, egyre több olyan kocsi jelent meg az utakon, melyeken az idén júliusban bevezetett négy betű és három számból álló változatot láthattuk.

A Technológiai és Ipari Minisztérium nemrégiben közleményt adott ki, melyben az szerepel, hogy az elmúlt három hónapban kilencvenkilencezernél is több gépkocsit helyeztek forgalomba. Nem meglepő az sem, hogy ennek a számnak háromnegyede, vagyis döntő többsége személyautó, közülük már kevés híján hetvenháromezer ezer büszkélkedhet az új, a magyar címerrel is ellátott hatósági jelzéssel.

A környezetkímélő hajtású járművek 2016 óta kaphatnak zöld alapszínű rendszámot. A szabályok szerint azok a kocsik jogosultak erre, melyek elektromos üzemben minimum 25 kilométert meg tudnak tenni.

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy nemcsak a zéró emissziós modellek, hanem a hibridek, vagyis a robbanó-, valamint villanymotorral egyaránt típusok is közlekedhetnek ilyennel. Utóbbiak esetében is fennáll kritériumként az említett, elektromos meghajtásban a minimumként rögzített hatótávolság. A minisztérium Facebook oldalán olvasható, hogy a zöld típusú hatósági jelzésből mintegy ötezer darabot adtak ki július óta.

Változatok több témára: egyedi és egyéni

Az utakon bizonyos esetekben egyedi, vagy egyéni rendszámmal közlekedő járművekkel is találkozhattunk-találkozhatunk, ezeknek azonban sajátságos szabályai voltak korábban és – némi változtatással – vannak ma is. Korábban az egyedi változat négy betű és két szám volt, vagy öt betű és egy szám kombinációjából, míg az egyéni tetszőlegesen választott három betű, három számból állhatott.

Az új típusnál az egyedi 3-6 betűt és 1-4 számjegyet tartalmazhat, míg az egyéninél be kell tartani az általános szabályt, hogy az első két betű csak két magánhangzó vagy két mássalhangzó lehet. Mint lapunk megtudta, idén július óta országosan mintegy 1300 darabot, megyei viszonylatban pedig 68 darabot adtak ki ezekből.

„Általánosságban ugyanakkor nem lassult az autók forgalomba helyezésének üteme. A három havi adatokat egy teljes évre vetítve még mindig mintegy 400 ezerre rúghatna az új gépjárművek száma” – részletezte a tárca a bejegyzésében. A TIM szerint ez a mutató a világjárvány hatására jelentkező visszaesés következtében tavaly és tavalyelőtt 310-315 ezer darab körül alakult. 2019-ben pedig rekordot jelentett az akkori 385 ezres adat.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Főispáni Kabinetétől megtudtuk, hogy megyénkben a júliusi bevezetése óta mintegy négyezer új, hét karakteres rendszámot, míg a zöld típusú változatból 100 darabot adtak ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában