Megyei közgyűlés

2022.11.24. 18:43

A következő év januárjától vármegye leszünk

Az idei utolsó rendes ülését tartotta csütörtökön a megyei közgyűlés. A tanácskozáson Popovics György elnökletével tíz napirendet tárgyalt meg a testület.

P. J.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A fórumon egyebek mellett megszavazták a költségvetési rendelet módosítását. Ezután a megyei önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletet vizsgálták felül, majd módosították, mivel 2023. január elsejétől – az ország többi megyéjéhez hasonlóan – szűkebb hazánk is vármegye lesz. Így jövőre a hivatalos elnevezések a következőképpen alakulnak: Komárom-Esztergom Vármegye Közgyűlése, illetve Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzati Hivatal.

Ezt követően a megyében működő LEADER Helyi Akciócsoportok, helyi fejlesztési stratégiájának végrehajtásáról és a 2021–2027-es időszak tervezéséről hallgatott meg a közgyűlés beszámolót. 

A Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség, valamint a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület beszámolójából szinte egyöntetűen kiderült, hogy a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, pályázati pénzek híján igen nehéz helyzetbe kerülhetnek. Éppen ezért volt örömteli az a hír, hogy újabb források igénylésére nyílik lehetőség. A támogatások úgynevezett intenzitása – a programoktól függően – 60–90 százalékos.

Popovics György hozzászólásában kiemelte, hogy az akciócsoportok, a megye vidéki térségeinek fejlesztése érdekében végzett munkája elismerésre méltó. A megyei önkormányzattal pedig példaértékű az együttműködésük.

A továbbiakban a nemzeti kastély- és várprogram helyzetével ismerkedhettek meg a tanácskozás tagjai. A kastélyprogramban újult meg a tatai, a bajnai és a majki épületegyüttes is. A várprogram szűkebb hazánkat érintő projektjei pedig előkészítés alatt vannak.

A Safety4TMF hároméves program lényegét Borsó Tibor alelnök ismertette. Ennek lényege az összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi tevékenység, a „határon átnyúló” kockázatok és veszélyek csökkentése. A program 2024-ben indul, nyolc uniós és öt unión kívüli ország részvételével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában