Évforduló

2022.10.03. 20:02

Száz éve alapították a komáromi katolikus egyházközséget

A helyi római katolikus egyházközség fennállásának századik évfordulóját ünnepelték a komáromi Jézus szíve templomban. A szentmisét dr. Veres András megyéspüspök celebrálta, aki Apor Vilmos vértanú püspök ereklyéjét is a plébániának adományozta.

K. D.

Forrás: 24 Óra

Fotós: K. D.

A szentmise előtt röviden ismertették az egyházközség történetét, amelyet 1922-ben szervezett meg Surányi Ferenc plébános. Látva a hívek növekvő számát, az 1930-as években kezdeményezte a győri egyházmegyénél, hogy új templomot építsenek: ez lett a Jézus szíve nagytemplom, amelyet 1937-ben szenteltek fel. A rendszerváltás után Pados József plébános szervezte újra az egyházközséget.

Az elmúlt száz év nem a nyugalomról szólt. A második világháború, az ’56-os forradalom, a megtorlások évei és a puha diktatúra követték egymást. Mégis megadatott, hogy száz év elteltével is itt vagyunk, tiszta szívvel örülünk egymás létezésének, a megtartó isteni szeretetnek, a gondviselésnek.

– fogalmazott Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője, aki a testvérfelekezetek és a város nevében köszöntötte az ünnepet Takács Ferenc plébános felkérésére.

Dr. Veres András arról beszélt, ezt a szentmisét az egész városért, hívőkért és nem hívőkért egyaránt ajánlja fel, és kéri Istent, hogy erősítse mindannyiukban az emberséget, a hitet, az egyházhoz való tartozás tudatát.

Isten irgalmas, türelmes szeretete azért van, hogy az embert bűnbánatra segítse.

– mutatott rá, hangsúlyozva azt is, hogy Isten nem bünteti meg azonnal az embert rossz cselekedetéért, hanem mint egy jó szülő, hagyja, hogy maga jöjjön rá tette következményére.

Ereklye - Boldog Apor Vilmos életét 1945-ben szovjet katonák oltották ki, mert védte a rezidenciájára menekült nők tisztaságát. A szentmise előtt elhangzott az is, bár a gyerekeknek nehéz manapság megfelelő példaképet találniuk, de Apor Vilmos kiválóan alkalmas erre, hiszen életében a legtisztább keresztény eszmét képviselte. Az Apor Vilmos-ereklyét a szentmisét követően adta át a megyéspüspök a plébániának, amelyet körbe is hordoztak a hívek között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában