Ókori hagyományőrök

2022.08.10. 14:02

Római gálya Komáromnál: a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig úszik le a Dunán

A rekonstruált, IV. századi hajó július 16-án indult Németországból, a Fekete-erdőtől, majd Ausztrián, Szlovákián keresztül augusztusban Magyarországra érkezett. Úti célja a Fekete-tenger.

Gál László

Forrás: Kemma.hu

Fotós: Gál László

A Danuvina Alacris római gálya kedden, nem sokkal fél öt előtt kötött ki Almásfüzitővel szemben, a Duna bal partján, Izsa község alatt, nem messze az egykori Celemantia, római katonai tábortól. A parton tapsoló, ujjongó tömeg fogadta a fáradt vándorokat, akik az evezőket kiemelve, integetve léptek a mólóra. 

Megérkezett a Római gálya
Megérkezett a Római gálya
Forrás: Gál László / Kemma.hu

Domin István a falu polgármestere nagy szeretettel és tisztelettel köszöntötte a hajó legénységét és a megjelent rangos elöljárókat magyarországi és szlovákiai egyetemek, műemlékvédelmi hivatalok és múzeumok képviseletében. Köszöntőbeszédében kiemelte: Izsa község közvetlen közelében terülnek el annak a légiótábornak a maradványai, melyet először beneveztek, majd be is jegyeztek az UNESCO világörökség listájára, mint az a római határvonal – Limes Romanus – amely elválasztotta a birodalom határait az egykori Barbaricumtól. 

Tostabur - A Tostabur Társaság (Régi Harcművészetek és Kézművesek Társasága) 1964-ben alakult, többségében a TJ Lokomotíva Bratislava sportvívói, a történelmi vívás szerelmesei, akiknek vezetőjük Ing. Peter Koza vívóbajnok volt. Céljuk az volt, hogy a közönség számára vonzó módon mutassák be őseink harcművészetét. Lenyűgözi őket a történelem, és a régmúlt idők romantikája motiválja őket. Színpadi adaptációikban igyekeznek feleleveníteni azokat, harcosokat, lovagokat, vívómestereket, akik különböző történelmi időkben éltek Európában, Afrikában, Ázsiában és Amerikában. Több mint 51 éves fennállásuk alatt bemutatták már az ókori Egyiptom, az ókori Görögország, a Római Birodalom, a középkor, a reneszánsz, a barokk és a rokokó harcművészetét. 

– A régió számára éppen ezért kiemelkedően fontos mérföldkőnek számít ez a pont és ez a nap. Ezért is igyekszünk kihasználni minden olyan pályázati lehetőséget, amelyek elősegítik a ránk hagyott római örökség megőrzését és bemutatását – hangsúlyozta az elöljáró.

Beszédet mondott továbbá: Csütörtöky József, a komáromi Duna Menti Múzeum igazgatója Pavol Pauliny, az Építéstörténeti és elméleti, műemlék - restaurálási intézet és a STUBA/LDL projekt vezetője

Legio Brigetio - 1993-ban alakult hagyományőrző egyesület Komáromban, Kiss Gábor vezetésével. Bemutatják a Legio I Aiutrix katonáit, mely több évszázadon át őrizte (90-es évek végétől a 440-es évekig) a római limes ezen szakaszát. Ehhez a védvonalhoz tartozott az izsai ellenerőd is.

A köszöntőbeszédeket követően római kori hagyományőrök vették birtokukba Duna-partot. A Harcművészeti Társaság és a Legio Brigetio légiós gyakorlatokat mutatott be a nagyközönségnek, melynek során megismerhettük többek közt hogy miként nézett ki a római katonák harckészültsége, hogyan hajtották végre a latin nyelven kiadott parancsokat, miként hajították a dárdát és hogy is nézett ki a sokak által ismert teknősbéka alakzat. Egészen közelről tapinthatta meg bárki a római légiósok vértjét, fegyverzetét és felszerelését is. A legionáriusokkal a gyerekek is összecsaptak, akik a barbárok szerepét játszották a csatában. Igaz, a kemény pajzsokat nem sikerült áttörni, de végül egy döntetlenben kiegyezett a két fél.

A  színpadot, röviddel az első katonai bemutatók után gyönyörű táncosnők hódították meg, akik misztikus ókori táncokkal igéztek meg sokakat. A klasszikus ünnepi alkalmak táncai mellett az ókori Róma templomi szertartások egyes elemeit is megtekinthették a jelenlévők. A tánc után újabb légiós gyakorlatok következtek, majd a gladiátorok is összecsaptak, akiknek sorsáról a közönség döntött: a felfelé mutató hüvelykujj életet, míg a lefelé mutató halált jelentett. A különböző típusú harcosok köz női gladiátorok is felbukkantak. 

Ókori táncok a színpadon
Ókori táncok a színpadon
Forrás: Gál László / Kemma.hu

A Hippika gymnasia a római lovasok és lovaik képességeit mutatta be. A lovasok tipikus római 4 kápamerevítővel ellátott és kengyel nélküli nyergen lovagoltak, majd a római legionáriusok a germánokkal is összecsaptak. A napot végül látványos, misztikus hangulatú tűz-show zárta. A Danuvina Alacris augusztus 10-e szerdán Esztergomba érkezik, majd másnap indul tovább  Visegrádra. Ezután sorban járja a Dunaparti településeket a következő menetrend szerint:

  • augusztus 12. Szentendre
  • augusztus 13-15. Budapest
  • augusztus 15-17. Százhalombatta
  • augusztus 18. Adony
  • augusztus 19-21. Dunaújváros
  • augusztus 22. Bölcske
  • augusztus 23-24. Paks-Dunkömlőd
  • augusztus 25-26 Fadd-Dombori
  • augusztus 27-28. Baja
  • augusztus 29. Dunaszekcső
  • augusztus 30-31. Mohács

 


 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában