Tábor

2022.08.22. 14:00

Kháron ladikjával is emlékeznek Tatabánya szeretett, faműves polihisztorára

Kocsiszín készült a skanzenben lévő restaurált szekér fölé, s emlékoszlop az idén 75 éves Tatabánya emlékünnepére. A fafaragó tábor lakói mégis az egykori alapító, Gengeliczky László emlékoszlopára a legbüszkébbek.

Sugár Gabi

Gengeliczky Dávid (balra) és testvére, Zoltán az elkészült kocsiszín mellett

Forrás: 24 Óra

Fotó: S. G.

A csaknem négy évtizedes múlttal rendelkező fafaragó tábor zárónapján látogattunk ki a Bányászati és Ipari Skanzenbe. Az alapító, Gengeliczky László faműves mester kiváló munkát végzett: remek, összetartó közösséget hagyott maga mögött. A faművesség szeretetét nemcsak nekik, hanem fiainak is át tudta adni, így ma már ők irányítják a táborlakók életét.

Gengeliczky Dávid a tábor vezetője, s testvére, Zoltán vezetett körbe. A skanzenben lévő restaurált szekérhez kísértek, amely fölé gyönyörű kocsiszín került. Ez volt az egyik vállalásuk. Büszkén mutatták a cserepekkel beborított építményt, majd visszatértünk a táborhelyre, ahol a többiek már serényen dolgoztak.

− A város fennállásának 75. évfordulójára emlékoszloppal is készülünk – mesélte Dávid. − Októberben várhatóan a Tulipános Háznál találkozhatnak majd az alkotással a városlakók, s később elképzelhető, hogy a Csónakázó-tóhoz kerül az oszlop, a szigetre a napóra mellé. Az emlékoszlopot a város faragott címere díszíti majd. Dávid és Zoltán egy másik alkotáshoz kísért. Végigsimították a megmunkált fát, majd mesélték, hogy végre megtalálták azt az alapot, amelyből elkészülhet édesapjuk, Gengeliczky László emlékoszlopa.

− Különleges története van ennek. Öcsénk, Lacus vágta ki ezt a diófát az alpolgármester, Lusztig Péter kertjében. A hatalmas, hatmázsás diórönk később hozzánk került. Az én ötletem volt, hogy készítsük el ebből az emlékoszlopot. A csapat többi tagja is úgy látta, hogy jó alap lehet, ezért nem kis erőfeszítéssel az idén elhoztuk a skanzenbe. Asztalos Zoltán és Pál Attila motívumai kerülnek majd rá. Kháron ladikját eleveníti meg, aki az ókori görög mitológiában az alvilág révésze, s a holtak lelkét viszi át az alvilág folyóján. A csónak mellett életre kel a babafej motívum is, amely édesapánk kedvenc alakzata volt. Ezt faragott indák ölelik majd át.

Kocsiszín készült a skanzenben lévő restaurált szekér fölé, s emlékoszlop az idén 75 éves Tatabánya emlékünnepére. A fafaragó tábor lakói mégis az egykori alapító, Gengeliczky László emlékoszlopára a legbüszkébbek.
Készül a város fennállásának 75. évfordulójára az emlékoszlop címere
Fotós: S. G. / Forrás: 24 Óra

Az alkotást majd csak jövőre fejezik be, ugyanis a fának még száradnia kell, ezért olajjal lekenik, és egy évig „altatják”. Várhatóan majd 2023-ban a skanzen területén avatják fel Gengeliczky László faműves emlékoszlopát.

Néhány térplasztika is készült az idei fafaragó táborban. A hat mázsás emlékoszlop egyik részéből például egy önálló, különleges alkotást készítettek.

Fiatalítani szeretnének - Az idén is az ország különböző pontjáról érkeztek a fafaragó tábor lakói a Bányászati és Ipari Skanzenbe. Ők azok, akik rendszeres vendégei a tábornak. A legifjabb Gengeliczky László Szilárd volt, aki harmincöt éves. Legidősebb tagja a csoportnak Fábry Zoltán, aki hamarosan hetvenötödik életévét tölti be. Érkeztek alkotók Szombathelyről, Pilisborosjenőről, Budapestről, Vértesszőlősről, Tatáról, Kismarosról is.

A városi önkormányzat támogatásával tudták az idén is megszervezni a tábort. A munka mellett naponta nagy beszélgetések, múltidézések is voltak. Gengeliczky Dávid kifejtette: fontos vállalásuk a jövőben a fiatalítás. Tervezik, hogy más csoportokkal együtt szervezik meg majd a jövőben a tábort.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában