„Míg élek, az emlékem vagy!” – szívszorító búcsút vettek Tatabánya szeretett faművesétől

Az előírások alapján kétszázan léphettek be Bánhidán a Bányászati és Ipari Skanzen területére pénteken. Jöttek és jöttek az emberek, végül több mint harmincan kívül rekedtek. A város­szerte rendkívül népszerű Gengeliczky László búcsúztatása méltó volt különlegesen gazdag életéhez. – Amikor vége az utolsó dalnak is... Maradj velem... – szólt a halk zene, miközben képeken pergett végig Gengi élete. Sport, színjátszás, szerelem, népművelés, a népház igazgatása, fafaragás, táborok vezetése, az egyre bővülő család – feleség, gyerekek, unokák, huszonegyen vannak.

– Üres a trón, január 8-án itt hagyott bennünket alkotója – mondja Török Zsuzsa szertartásvezető, a keresztlánya. Egy rusztikus, fából faragott trónszéket nézünk, rajta az elhunyt hamvai és egy kép róla, körülötte virágok. Tavaly a Bánhidai Baráti Kör Egyesület Gengeliczky Lászlónak adományozta a Bánhidáért Emlékérem kitüntetést. Kórházban volt akkor, nem tudta átvenni. Berkovics Árpád és Dobozi Gábor elnökségi tag most adta át az özvegynek, Tós Hédinek, Tufunak. A városban több játszótéren, buszmegállóban, parkban találhatóak a fafaragó táborokban alkotók munkái, köztéri szobrai. Nevükben Fábry Zoltán búcsúzott, felidézve az élményeket, a jókedvet, az „Öreg” jókedvét, utánozhatatlan nevetését, vasmarkának kézszorításait.

– Apám egyik legjobb barátja voltál, az összejövetelek központja, a legeslegjobb táncpartner – sorolta Zsuzsa, majd a Bányász Színpad és az Orfeusz Társulat tagjai emlékeznek egy filmmel, amelyben – még a járvány harmadik hulláma idején – az erős, erélyes, vidám, gondoskodó, fáradhatatlan ember képét formálták-gyúrták össze szavaikkal.

– Egy kicsit neheztelek rád, mert mindig azt hangoztattad, hogy százéves programod van. Hahó, még egy kicsit korai volt a kiszállás! Mi lesz a tervekkel? – kérdezte a legidősebb fiú, László. Hozzátette, olyan maradandó értékeket teremtett, amelyek hosszú időre halhatatlanná tették mindenki számára. Akik ismerték, nem fogják elfelejteni.

„Míg élek, az emlékem vagy!”

– mondta Hédi, a feleség a szombati megemlékezésen.

Sokan vannak/vagyunk így ezzel. Már valahol fent a csillagfényt faragja talán, de itt lesz a családi találkozókon, színpadi bemutatókon, fafaragó táborokban. Huncutul mosolyog, majd keményen kezet szorít. Elmegy. Elment, de visszajön. A család szombaton helyezte végső nyughelyére, ahol majd emlékfát is állítanak. Az egykori Bányász Színpad és az Orfeusz Társulat tagjai az üres trónszék mögött