Történelmi előadás

2022.08.22. 09:42

Dalmácia rejtett szépségeit hozta el a nyugdíjasklubba a Bokodról elszármazott régésztechnikus

Várnainé Balogh Beáta a nyugdíjasklub meghívására érkezett hazai terepre.

W. Zs.

Várnainé Balogh Beáta előadó (középen) és a nyugdíjasok

Forrás: beküldött

Várnainé Balogh Beáta örömmel fogadta el a helyi nyugdíjasklub meghívását, hogy a hétfő esti órákban újabb történelmi előadást tudjon tartani a művelődési ház színháztermében. Beáta ezer szállal kötődik a településhez – habár jelenleg Szombathelyen él – Bokodon született és itt is élt a középiskolás évekig.

Az előadó neve és korábbi előadása remek hívószónak bizonyultak, most is hamar megtelt résztvevőkkel a terem. A helyi lakosokon kívül a közeli városból, Oroszlányból érkezett vendégek is helyet foglaltak a csaknem egyórás vetített képes előadáson. 

Az biztos, hogy van még téma bőven az előadó tarsolyában: számos turisztikai és régészeti témával foglalkozik. Például a görög kultúráról vagy éppen Marokkóról, de a római kori szépségápolásról is hallhatunk tőle majd a tervek szerint. Az ismeretek szoros összefüggésben állnak korábbi foglalkozásával, régésztechnikusként dolgozott korábban, de a történelem a mai napig rányomja bélyegét az életére. Ugyan ma már más módon szerves része életének, tanárként dolgozik és a fiatalokat okítja az elmúlt évezredekről. 

Beáta utazásra hívta közönségét és a kivetített képek segítségével Dalmácia magyar vonatkozású részeit láthattuk. Nin, Zadar, Klissza, Trau és Split, valamint Dubrovnik rejtett szépségeiről is beszélt az „utasoknak”.

Az előadó legnagyobb örömére Hegyes Györgyi is helyet foglalt a sorok között, egykori történelemtanára, aki büszkeséggel a szívében hallgatta végig volt tanítványa előadását. Aki lemaradt, bepótolhat mindent, a közösségi oldalon Bea Néni Históriás Oldala címmel figyelemmel követhető az előadó munkássága.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában