Gyertek velünk és kóstoljatok bele az olasz életérzésbe!

Három barátnő három napnyi tapasztalásait foglaljuk össze cikkünkben Itália kétféle arcáról. A kozmopolita, nyüzsgő üzletváros vásárlóinak és turistáinak végeláthatatlan sora az egyik oldalon, a másikon türkiz színű hullámok, olasz ételek és mediterrán kisvárosok közötti sétahajózás – na meg a koronavírus még fennmaradó nyomai. Habár az országba lépőknek nem kell igazolniuk a koronavírus elleni védettségüket, a közlekedésben résztvevőknek kötelező volt az FFP2-es maszk viselete. Az itthoniakhoz képest ez a korlátozás azóta is él, furcsa volt újra az emlékezetes viselet.

Első utunk az ország második legnagyobb templomához, a Duomo di Milano-hoz vezetett, amit akkor az éjjeli kivilágításban csodálhattunk meg. Rögtön mellette találtuk meg a híres üvegablakokkal fedett kereszt alakú passzázst, amely telis-tele volt luxus ruházati márkákkal és előkelő étkezőkkel. Ezeket persze csak kívülről csodáltuk, sokkal érdekesebb volt folyosókat összekötő hatalmas üvegkupola, aminek origója alá állva az ember szinte kismadárnak érezhette magát egy hatalmas kalitkában.

Másodnap érkeztünk el aztán az igazi dolce vita érzéshez: másfél órás vonatúttal, a hatalmas hegyek között cikázva érkeztünk meg Európa egyik legmélyebb, ipszilon alakú gleccsertavának partjára, Varennába. Már a vonatállomás is filmbe illő háttérrel rendelkezett – felhőket karcoló domborzat vett körbe minket. Mindehhez jött egy csodás kilátással rendelkező part menti terasz, pár pohár koktél, olívabogyó és pisztácia. Na ott aztán szívesen időzött az ember! Hátradőlve mi is sommáztuk, hogy így aztán lehetne élni!

Később komppal a háromágú víz középpontjába, Bellagioba hajóztunk, ahol a könnyű olasz ebéd előtt gyors sétával megleltük az internetről ellesett óvárosi utcafotó igazi helyszínét: a meredek, kavicsokkal burkolt, lépcsős utcát az egyik cégéren az aperitivi, azaz előételek felirattal. Innen ismertük fel, meg arról, hogy a kis macskakövesről tökéletes kilátás nyílt az azúrkék hullámokra. Az egyetlen teljes napot Lecco-ba hajózva zártuk, ahonnan az ipszilon csücskéből nézhettünk rá a hegyekkel övezett vízfolyosóra.

Csak harmadnap vettük jobban szemügyre a csipkés tetejű, csaknem 2000 szoborral díszített istenházát. Hosszas lépcsőzés után végre testközelből szemléltük meg a márványból faragott alakokat, majd a tetőről, száz méter magasból néztünk le a hangyaméretű sétálókra. Szédítő volt fentről a magasság, de a hegyek közötti tavon ringatózni kedvesebb volt.

Amiről még érdemes tudni - Olaszország nagyvárosairól általában, így Milánóról is elmondható, hogy néhány részen egyáltalán nem olyan, mintha Itáliában járnánk: kétes, néhol veszélyesnek is tűnő városrészeken is megfordulhat az ember. Itt teljesen más hangulat fogad, vannak utcák, melyekben turistakánt nem szívesen fordul meg az ember. A látványosságok miatt érdemes tervezett útvonallal felfedezőútra indulni, oly módon kellemes, szép környezetben fedezhetjük fel a nevezetességeket.